5 ¹És átjutottak a tenger túlsó partjára, a gerazaiak földjére. ²Amint kiszállt a bárkából, azonnal szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, ³akinek a sírboltokban volt a lakása, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki. ⁴Ugyan sokszor megkötözték már bilincsekkel és láncokkal, de a láncokat szétszaggatta, a bilincseket pedig összetörte; úgyhogy senki sem tudta megfékezni. ⁵Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között tartózkodott, kiáltozott és kővel vagdosta magát. ⁶Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, ⁷és hangosan felkiáltott:
– Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj!
⁸Jézus ugyanis ezt mondta neki: „Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből!” ⁹És megkérdezte tőle:
– Mi a neved?
Az így felel neki:
– Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
¹⁰És nagyon kérlelte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. ¹¹Ott, a hegyoldalban volt egy nagy legelésző konda. ¹²A tisztátalan lelkek ezt kérték:
– Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!
¹³Megengedte nekik. A tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és a disznókba költöztek. Mire a konda, mintegy kétezer állat, a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. ¹⁴A kondások pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. ¹⁵Amikor Jézus közelébe érnek, és látják, hogy a megszállott, akiben a „Légió” volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. ¹⁶Akik látták, elmondták nekik, hogyan történt a dolog a megszállottal és a disznókkal. ¹⁷Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy távozzék el a határukból.
¹⁸Amikor azután beszállt a hajóba, kérlelte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. ¹⁹Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá:
– Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!
²⁰Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Dekapolisz területén mindazt, amit Jézus tett vele, és mindenki álmélkodott.
²¹Amikor Jézus ismét átkelt [a bárkával] a túlsó partra, nagy sokaság gyűlt köréje, és ő a tenger partján maradt. ²²Az egyik zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, jön hozzá. Meglátva őt a lába elé borul, ²³és esedezve kéri:
– A kislányom a halálán van. Jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon!
²⁴Elindult vele. A nagy sokaság is követte, és tolongott körülötte.
²⁵Egy asszony – aki tizenkét éve vérfolyásos volt, ²⁶és sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét ráköltötte, de semmi hasznát sem látta, hanem még rosszabbul lett –, ²⁷amikor meghallotta, amit Jézusról beszéltek, odajött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját. ²⁸Ezt mondogatta ugyanis:
„Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” ²⁹És azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy kigyógyult a bajából. ³⁰Jézus is azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a tömegben megfordulva így szólt:
– Ki érintette meg a ruhámat?
³¹A tanítványai ezt mondták:
– Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, és azt kérdezed, „ki érintett meg engem”!
³²Erre körülnézett, hogy lássa, ki volt az. ³³Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő. Leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. ³⁴Ő pedig ezt mondta neki:
– Lányom, a hited megszabadított. Menj békével, és gyógyulj meg bajodból!
³⁵Még beszélt, amikor a zsinagógai elöljáró házától érkezők ezt mondták:
– A lányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?
³⁶Jézus meghallotta, amit mondtak. Így szólt a zsinagógai elöljáróhoz:
– Ne félj, csak higgy!
³⁷Senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. ³⁸Megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához. Látta a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat. ³⁹Bement, és így szólt hozzájuk:
– Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.
⁴⁰Erre csak nevettek rajta.
Ő azonban mindenkit kiküldött, maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele levőket, s bement oda, ahol a gyermek volt. ⁴¹Megfogta a gyermek kezét, és ezt mondta neki:
– Talita kum! – ami azt jelenti: „Lányka, neked mondom, kelj fel!”
⁴²A lányka [azonnal] felállt, és járt kelt. Tizenkét éves volt. Azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. ⁴³Szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja. Aztán szólt, hogy adjanak enni a lánynak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet