Keresés a Bibliában

13 1Amikor kifelé ment a Templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá:
– Mester, nézd, micsoda kövek és micsoda épületek!
2Jézus ezt mondta neki:
– Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
3Amikor az Olajfák hegyén ült a Templommal átellenben, maguk között megkérdezte tőle Péter, Jakab, János és András:
4Mondd meg nekünk, mikor történik ez, és mi lesz annak a jele, hogy mindez beteljesedik?
5Jézus így kezdett beszélni hozzájuk:
– Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! 6Sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok!” –, és sokakat megtévesztenek. 7Amikor pedig háborúkról hallotok vagy háborúk hírét halljátok, ne rémüldözzetek! Ennek meg kell történnie, de ez még nem a vég. 8Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, többfelé földrengések és éhínségek lesznek. Mindez a vajúdás kínjainak a kezdete!
9Legyetek óvatosak! Bíróságoknak adnak át titeket, és zsinagógákban vernek meg benneteket; helytartók és királyok elé állítanak énértem, hogy tanúságot tegyetek előttük. 10Előbb azonban minden nép között hirdetni kell az evangéliumot. 11Amikor pedig elhurcolnak és kiszolgáltatnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit mondjatok, hanem ami abban az órában megadatik nektek, azt mondjátok, mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét, gyermekek szüleik ellen támadnak, és vesztüket okozzák. 13Mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért. De aki mindvégig kitart, az üdvözül.
14Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot ott állni, ahol nem volna szabad – aki ol vassa, értse meg! –, akkor akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe! 15Aki a ház tetején van, ne jöjjön le, és ne menjen be, hogy kihozzon valamit a házából; 16és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza a köpenyét! 17Jaj a várandós és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok, hogy ne télen történjék! 19Azokban a napokban ugyanis olyan nyomorúság lesz, amilyen az Isten által teremtett világ kezdete óta egészen mostanáig nem volt, és nem is lesz. 20Ha az Úr nem rövidítette volna meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen halandó sem. A választottak miatt azonban, akiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
21Ha valaki akkor ezt mondja nektek: „Nézd, itt a Messiás!” – vagy: „Nézd, ott van!”, ne higgyétek! 22Mert hamis messiások és hamis próféták jelennek majd meg. Jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat. 23Ti azonban vigyázzatok! Mindent előre megmondtam nektek.
24Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, 25a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek. 26Akkor majd meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön nagy hatalommal és dicsőséggel.
27Akkor majd elküldi az angyalokat, és össze fogja gyűjteni választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig.
28Értsétek meg a fügefa példázatát! Amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. 29Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt! 30Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy. 31Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim nem múlnak el.
32Azt a napot viszont vagy azt az órát senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 33Vigyázzatok, legyetek éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor jön el az az idő! 34Mint az idegen országba utazó ember: amikor elhagyta házát, átadta szolgáinak a hatalmat, és kijelölte mindenkinek a maga feladatát, s az ajtóőrnek megparancsolta, hogy virrasszon. 35Virrasszatok tehát, mert nem tudjátok, mikor jön meg a ház ura! Este vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel? 36Nehogy, amikor hirtelen megjön, alva találjon benneteket! 37Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: virrasszatok!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet