Keresés a Bibliában

47Miközben még beszélt, íme, tömeg érkezett, amelynek élén Júdás, a Tizenkettő egyike haladt. Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 48Jézus így szólt hozzá:
– Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?
49Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték:
– Uram, odavágjunk a karddal?
50Egyikük rá is csapott a főpap szolgájára, és levágta annak jobb fülét. 51Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta:
– Hagyjátok abba!
És megérintve a fülét meggyógyította. 52Majd ezt mondta Jézus a főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek, akik azért jöttek, hogy elfogják:
– Úgy vonultatok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 53Amikor nap mint nap veletek voltam a Templomban, nem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának órája.

KNB SZIT STL BD RUF KG