Keresés a Bibliában

18 1Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2Ezt mondta:
– Az egyik városban volt egy bíró. Istentől nem félt, az emberektől nem tartott. 3Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki újra meg újra elment hozzá, s ezt mondta neki: „Szolgáltass nekem igazságot vádlómmal szemben!” 4Sokáig nem volt rá hajlandó, de azután ezt mondta magában: „Ha Istentől nem félek is, és az emberektől nem tartok, 5mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy örökké idejárjon, és zaklasson.”
6Az Úr így szólt:
– Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró?! 7Hát Isten vajon nem szolgáltat igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Talán várakoztatja őket? 8Mondom nektek, késedelem nélkül igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál hitet a földön?
9Némely elbizakodott embernek, aki magát igaznak tartotta, a többieket pedig megvetette, ezt a példázatot mondta:
10Két ember ment fel a Templomba imádkozni. Az egyik egy farizeus, a másik egy vámos. 11A farizeus megállt, és így imádkozott magában: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: harácsoló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámos is. 12Kétszer egy héten böjtölök, s tizedet adok mindenből, amit szerzek.” 13A vámos pedig távol állt, még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem mellét verve így beszélt: „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz!” 14Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, a másik nem. Mert aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.

KNB SZIT STL BD RUF KG