Keresés a Bibliában

8Vigyázzatok, rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres csalással, amely emberi hagyományon és a világ elemein alapszik, és nem Krisztuson.
9Mert benne lakik valóságosan az istenség egész teljessége, 10és ti is általa – aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje – részesültetek ebből a teljességből. 11Benne vagytok körülmetélve is, de nem kézzel végzett körülmetéléssel, hanem a Krisztus szerinti körülmetéléssel: a bűnös test levetése által. 12A keresztségben vele együtt eltemettek titeket, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül. 13Titeket, akik halottak voltatok vétkeitek és testetek körülmetéletlensége miatt, vele együtt életre keltett megbocsátva minden vétkünket. 14Eltörölte a követeléseivel minket terhelő adóslevelet, amely vádolt bennünket. Eltávolította azzal, hogy odaszegezte a keresztfára. 15Általa fegyverezte le a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. Nyilvánosan megszégyenítette és diadalmenetben hurcolta őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG