Keresés a Bibliában

20 1A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. 2Ezért elfutott, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk:
– Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!
3Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. 4Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány előreszaladt – gyorsabban, mint Péter –, és elsőnek ért a sírhoz. 5Előrehajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. 6Megérkezett Simon Péter is, aki követte, és bement a sírba. Látta, hogy a leplek ott fekszenek, 7és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve egy másik helyen. 8Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz. Látta, és hitt. 9Még nem tudták ugyanis, hogy az Írás szerint fel kell támadnia a halottak közül. 10A tanítványok ezután hazamentek.
11Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba. 12Látta, hogy két angyal ül ott fehérben, ahol előbb Jézus teste feküdt. Az egyik fejtől, a másik meg lábtól.
13Asszony, miért sírsz? – kérdezik tőle.
– Mert elvitték az én Uramat – válaszolja –, és nem tudom, hová tették.
14Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látja, hogy Jézus áll ott, de nem ismerte fel, hogy Jézus az.
15Asszony, miért sírsz? Kit keresel? – kérdezte Jézus.
Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá:
– Uram, ha te vitted el, mondd meg nekem, hová tetted, és én elmegyek, hogy elhozzam.
16Mária! – mondta neki Jézus.
Az megfordult, és így szólt hozzá héberül:
– Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester.

KNB SZIT STL BD RUF KG