Keresés a Bibliában

31Mivel az előkészület napja volt, a zsidók nem akarták, hogy a testek szombaton a kereszten maradjanak – annál is inkább, mert az a szombat nagy nap volt –, arra kérték hát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. 32Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. 33Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, 34hanem az egyik katona lándzsáját az oldalába döfte, ahonnét azonnal vér és víz jött ki. 35Aki pedig ezt látta, tanúságot tesz róla, és tanúságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek.
36Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: Csontját ne törjék meg. 37Az Írásnak egy másik helye pedig így szól: Majd azt fogják nézni, akit átszúrtak.

KNB SZIT STL BD RUF KG