Keresés a Bibliában

12 1Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. 2Ott vacsorát készítettek a tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.
3Mária ekkor elővett egy font vegyítetlen, nagyon drága nárduskenetet, és megkente Jézus lábát, a hajával pedig megtörölte. A ház megtelt a kenet illatával. 4Tanítványai közül az egyik, a Karióti Júdás, aki arra készült, hogy elárulja, így szólt:
5Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, amit a szegényeknek lehetett volna adni?
6De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála lévő erszényből elszedegette, amit beletettek. 7Jézus erre így szólt:
– Hagyd! A temetésem napjára szánta. 8Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, én viszont nem leszek mindig veletek!
9A zsidók közül nagyon sokan megtudták, hogy Jézus ott van, és odamentek. Nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. 10A főpapok akkor elhatározták, hogy Lázárt is megölik, 11mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.

KNB SZIT STL BD RUF KG