Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

9Én, János, testvéretek és társatok a próbatételben, a királyságban és a Jézusban való állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam Isten szava és a Jézus melletti tanúságtétel miatt. 9Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az áldozati oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket Isten szava és tanúságtételük miatt öltek meg. 20 1Láttam, hogy egy angyal jön le a mennyből. Kezében az alvilág kulcsa és egy nagy lánc. 4Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták; és azoknak lelkét, akiket a Jézus melletti tanúságtételük és Isten szava miatt lefejeztek; akik nem borultak le sem a vadállat, sem a szobra előtt, sem a bélyegét nem viselték a homlokukon vagy a kezükön. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal. 10és Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön.”