Keresés a Bibliában

19Akkor hát miért a Törvény? A vétkek miatt adatott – angyalok révén és közvetítő által –, amíg el nem jön az utód, akinek az ígéret szól. 20Ahol nincs két fél, ott viszont nincs szükség közvetítőre. Isten pedig egy. 21A Törvény tehát szemben áll az ígéretekkel? Szó sincs róla! Ha olyan Törvény adatott volna, amely képes életet adni, akkor valóban a Törvény alapján jönne létre a megigazulás. 22De az Írás szerint minden a bűn uralma alatt áll, hogy az ígéret a Jézus Krisztusba vetett hit alapján adassék a hívőknek.
23Mielőtt azonban eljött a hit, a Törvény őrzött minket bezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. 24Tehát a Törvény nevelőnk volt, hogy Krisztushoz vezessen azért, hogy hit által igazuljunk meg. 25De miután eljött a hit, többé nem vagyunk alávetve a nevelőnek. 26Ugyanis mindannyian Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusba vetett hit által, 27mivel mindannyian, akik megkeresztelkedtetek, Krisztust öltöttétek magatokra. 28Nincs többé zsidó és görög, nincs szolga és szabad, nincs férfi és nő, mert ti mindannyian egyek vagytok Krisztus Jézusban. 29Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám leszármazottai vagytok: örökösök az ígéret szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG