Keresés a Bibliában

7 1A főpap ezt mondta:
– Valóban így van?
2Ő erre így szólt:
– Atyák és testvérek, halljátok! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, 3és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked! 4Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és Háránban telepedett le. Miután atyja meghalt, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, ahol most ti laktok. 5Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy birtokul adja neki és utódának, pedig nem volt gyermeke. 6Így mondta meg Isten, hogy utóda jövevény lesz idegen földön, rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. 7De a népet, amelyet rabszolgaként szolgálnak, ítélettel sújtom, mondta Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és ezen a helyen fognak imádni engem. 8A körülmetélés szövetségét adta neki. Így nemzette Izsákot, és körülmetélte a nyolcadik napon. Izsák pedig Jákobot, Jákob meg a tizenkét patriarchát.
9A patriarchák féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. 10Megszabadította minden nyomorúságából, kedvessé és bölccsé tette Egyiptom királya, a fáraó előtt, aki kormányzóvá nevezte ki Egyiptom és egész háza fölé.
11Éhínség jött egész Egyiptomra és Kánaánra, és olyan nagy nyomorúság, hogy atyáink nem találtak élelmet. 12Amikor azonban meghallotta Jákob, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat első ízben. 13A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó előtt ismertté vált József származása. 14Ekkor József magához hívatta atyját, Jákobot, és hetvenöt főből álló egész rokonságát. 15Lement Jákob Egyiptomba, aztán meghalt ő is, atyáink is. 16Átvitték őket Szichembe, és elhelyezték őket abban a sírban, amelyet Ábrahám ezüstpénzért vásárolt Emór fiaitól Szichemben.
17Amint közeledett azon ígéret beteljesülésének ideje, amelyet Isten Ábrahámnak tett, elszaporodott a nép, és megsokasodott Egyiptomban, 18amíg más nem lett a király Egyiptomban, aki nem ismerte Józsefet. 19Ez álnokul bánt népünkkel, s azzal nyomorította meg atyáinkat, hogy kitétette csecsemőiket, hogy ne maradjanak életben. 20Ebben az időben született Mózes, akit Isten szépnek talált. Három hónapig atyja házában táplálták. 21Amikor pedig kitették, a fáraó lánya magához vette, és saját fiaként nevelte. 22Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt szavaiban és tetteiben egyaránt. 23Amikor pedig betöltötte negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izrael fiait. 24Amikor meglátta, hogy egyiküket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit. 25Azt gondolta, testvérei megértik, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. 26Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük. Békességre intette őket, és így szólt hozzájuk: „Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást?” 27De aki bántalmazta felebarátját, elutasította őt, és ezt mondta:
„Ki rendelt fölénk téged fejedelemmé és bíróvá? 28Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” 29Ezt a beszédet hallva Mózes elmenekült, és jövevény lett Midián földjén, ahol két fia született.

KNB SZIT STL BD RUF KG