Keresés a Bibliában

12Ezután az Olajfák hegyének nevezett hegytől, amely Jeruzsálem közelében, egy szombatnapi járóföldre van, visszatértek Jeruzsálembe.
13Amikor hazatértek, fölmentek az emeleti szobába, ahol a szállásuk volt. Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zelóta és Júdás, Jakab fia. 14Ezek valamennyien egy szívvel állhatatosan együtt imádkoztak az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és Jézus testvéreivel.
15Azokban a napokban, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt jelen, fölállt Péter a testvérek körében, és így szólt:
16Testvérek! Be kellett teljesednie az Írásnak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid ajka által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust. 17Közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,12 Kb. egy kilométer.


21Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus – 22kezdve János keresztségétől addig a napig, amikor fölvitetett tőlünk –, még valaki tanúja legyen velünk együtt feltámadásának.
23Ekkor kijelöltek kettőt: József Barszabbászt, akit Jusztusznak is hívtak, és Mátyást. 24És így imádkoztak: „Urunk, minden szív ismerője, mutasd meg, e kettő közül melyiket választottad ki, 25hogy megkapja ebben az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson!” 26Ekkor sorsot vetettek, és a sorsvetés Mátyásra esett, akit a tizenegy apostolhoz soroltak.

KNB SZIT STL BD RUF KG