Keresés a Bibliában

13Mi azonban mindenkor hálával tartozunk Istennek értetek, testvérek, akiket szeret az Úr, mert titeket Isten kezdettől fogva kiválasztott az üdvösségre a Lélektől való megszentelés és az igazságba vetett hit által. 14Erre hívott meg titeket evangéliumunk által, hogy így részetek legyen Urunk, Jézus Krisztus dicsőségében. 15Ezért, testvérek, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket akár szóban, akár levélben tőlünk tanultatok!
16Maga a mi Urunk, Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk – aki szeretett minket, és kegyelemből örök vigasztalást és jó reményt adott nekünk – 17bátorítsa szíveteket, és erősítse meg minden jó tettben és jó szóban!
3 1Végül, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr szava, és úgy magasztalják, ahogy nálatok is, 2és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől! A hit ugyanis nem mindenkié. 3De hűséges az Úr, aki majd megerősít titeket, és megőriz a Gonosztól. 4Bizalommal vagyunk irántatok az Úrban, hogy azt teszitek, amit elrendelünk, és hogy a jövőben is meg fogjátok tenni. 5Az Úr irányítsa szíveteket Isten szeretetéhez és Krisztus állhatatosságához!
6Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki felelőtlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk kapott. 7Hiszen magatok is tudjátok, hogyan kell minket követni, mert nem viselkedtünk nálatok felelőtlenül. 8Nem éltünk senkinél ingyen kenyéren, hanem fáradozva és robotolva dolgoztunk éjjelnappal, nehogy bárkinek is a terhére legyünk. 9Nem azért, mintha erre nem lenne jogunk, hanem hogy követendő példaként állítsuk önmagunkat elétek. 10Mert bizony, amikor nálatok voltunk, ezt parancsoltuk nektek: ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék! 11Most meg azt halljuk, hogy közöttetek néhányan felelőtlenül élnek: nem dolgoznak, hanem fontoskodnak. 12Az ilyeneknek megparancsoljuk, és figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy csendben dolgozva, a maguk kenyerén éljenek. 13Ti pedig, testvérek, ne fáradjatok bele abba, hogy jót tesztek!
14Ha pedig valaki nem engedelmeskedik e levél által küldött szavunknak, azt jegyezzétek meg magatoknak, és ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön! 15De ne tekintsétek ellenségnek, hanem mint testvért intsétek!
16Maga a béke Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal! 17A köszöntést én, Pál, a saját kezemmel írom. Ez a jel minden levelemen. Így írok.
18Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal!

KNB SZIT STL BD RUF KG