Keresés a Bibliában

13Erősítse meg a szíveteket, és tegye feddhetetlenné a szent életben Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus Krisztus eljön minden szentjével! Ámen.
4 1Egyébként pedig, testvérek, kérünk és buzdítunk titeket az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, miként kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 16Mert amint elhangzik a parancs, a főangyal szava és Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, 13Nem akarjuk, testvérek, hogy tudatlanságban legyetek az elhunytak felől, és szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.

KNB SZIT STL BD RUF KG


31Amikor dicsőségében eljön az Emberfia, és vele mind az angyalok, akkor majd leül dicsősége trónjára.

KNB SZIT STL BD RUF KG