Keresés a Bibliában

13Hiszen annyira szeretsz engem, hogy a sír mélyéből is kimentettél. 6A halottak közé kerülök, mint azok, akik leterítve fekszenek a sírban, akikre nem gondolsz többé, és kikerültek a kezedből. 7A sír mélyére juttattál már, mélységes sötétségbe. 8Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, 9az ÚR színe előtt járhatok az élők földjén.

KNB SZIT STL BD RUF KG


31ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a holtak hazájában, és teste sem lát elmúlást.

KNB SZIT STL BD RUF KG


10Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. 11Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. 12Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.

KNB SZIT STL BD RUF KG