Keresés a Bibliában

Járuljunk bizalommal a kegyelem trónusához

14Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz. 15Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. 16Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.

Krisztus örök üdvösség szerzője lett szenvedése és engedelmessége által

5 1Minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 2Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel. 3Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztséget, csak az, akit Isten hív el, mint Áront is. 5Ugyanúgy Krisztus sem maga dicsőítette meg önmagát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: „Az én fiam vagy te, ma nemzettelek téged.” 6Ahogyan másutt is mondja: „Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint.”
7Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért. 8Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, 9és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. 10Mert Isten őt Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.

KNB SZIT STL BD RUF KG