Keresés a Bibliában

9Ezt mondja a Seregek URa: Igazságos ítéletet hozzatok, szeretettel és irgalmasan bánjatok egymással! 10Az özvegyet és az árvát, a jövevényt és a nincstelent ne sanyargassátok, és ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!
11De ők nem akartak figyelni, sőt lázadozva hátat fordítottak, és bedugták fülüket, hogy ne halljanak. 12Szívüket gyémántkeménnyé tették, hogy ne hallják a törvényt, sem azokat az igéket, amelyeket a Seregek URa küldött lelke által a régebbi prófétákkal. Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek URa. 13Nem hallgattak rá, amikor ő kiáltott, ezért így szól a Seregek URa: Én sem hallgatom meg őket, ha hozzám kiáltanak. 14Szétszórtam őket valamennyi nép közé, akiket nem ismertek, az ország pedig pusztán maradt utánuk, senki sem járt arra. Így tették pusztává a gyönyörű országot.

KNB SZIT STL BD RUF KG