Keresés a Bibliában

2mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

Keresztség és új élet

6 1Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 2Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 3Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? 4A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 5Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. 6Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. 7Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 8Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 9Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 10Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. 11Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!

A kegyelem állapotában ne a bűnnek, hanem az igazságnak szolgáljunk

12Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13Tagjaitokat se állítsátok a gonoszság fegyvereiként a bűn szolgálatába, hanem álljatok Isten szolgálatába, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitok az igazság fegyvereiként szolgáljanak Istennek. 14Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.
15Mit tegyünk tehát? Vétkezzünk, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Szó sincs róla! 16Nem tudjátok, hogy ha valakinek a szolgálatába álltok, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra? 17De hála az Istennek, hogy ugyan a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére átadattatok! 18Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek.
19Emberi módon beszélek, mert erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát tagjaitokat a tisztátalanság és a törvénytelenség szolgálatába állítottátok, hogy törvénytelenekké legyenek, úgy most állítsátok tagjaitokat az igazság szolgálatába, hogy szentek legyenek. 20Mert amikor a bűn szolgái voltatok, szabadok voltatok az igazságtól. 21De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! 22Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a megszentelődést, amelynek vége az örök élet. 23Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Pál fájdalma népe miatt

9 1Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, 2hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, 4akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen.

Az ígéret gyermekei az igazi izráeliták

6Nem mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, 7és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” 8Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. 9Mert így szól az ígéret: „Abban az időben eljövök, és fia lesz Sárának.” 10Sőt, Rebeka esetében még inkább, aki egy férfitól fogant fiakat, Izsáktól, a mi atyánktól. 11Amikor ugyanis még meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy Istennek az ő kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön, 12nem a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, már akkor megmondatott Rebekának, hogy „a nagyobbik fog szolgálni a kisebbiknek”, 13amint meg van írva: „Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.”

Isten szabad kegyelme

14Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla! 15Hiszen így szól Mózeshez: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” 16Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. 17Mert így szól az Írás a fáraóhoz: „Éppen azért emeltelek trónra, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” 18Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19Azt mondod erre nekem: „Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?” 20Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: „Miért formáltál engem ilyenre?” 21Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt nemes célra, a másikat pedig közönségesre formálja? 22Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek? 23Vajon nem azért is, hogy megismertesse dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített, 24amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a többi nép közül is? 25Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, 26és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” 27Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: „Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül, 28mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön.” 29És amint előre megmondta Ézsaiás: „Ha a Seregek Ura nem hagyott volna utódot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához.”

Krisztus a megütközés köve Izráel számára

30Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a népek, amelyek nem törekedtek az igazságra, igazságot nyertek, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van; 31Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem érte el a törvényt. 32Miért? Azért, mert nem hitből, hanem mintegy cselekedetekből törekedtek rá: beleütköztek a megütközés kövébe, 33amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.”

KNB SZIT STL BD RUF KG