Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

14Mert amikor a törvényt nem ismerő népek természetükből fakadóan cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmagukban hordozzák a törvényt. 15Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete a szívükbe van írva, bizonysága ennek lelkiismeretük és gondolataik, melyek hol vádolják, hol felmentik őket 16azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek titkait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

A törvény alatt élők bűnössége

17Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és Istennel dicsekszel, 18és ismered az ő akaratát, és el tudod dönteni, mi a helyes, hiszen megtanultad a törvényből; 19és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, a sötétben járók világossága, 20az oktalanok nevelője, a kiskorúak tanítója, mert tied a törvényben megtestesült ismeret és igazság: 21ha tehát mást tanítasz, önmagadat nem tanítod? Aki hirdeted: ne lopj, lopsz? 22Aki azt mondod: ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23Aki a törvénnyel dicsekszel, törvényszegéseddel meggyalázod Istent? 24Bizony „miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között”, amint meg van írva.