Keresés a Bibliában

Jézus a nagytanács előtt (Mk 14,53-65; Lk 22,66-71; Jn 18,12-14.19-24)

57Azok pedig, akik elfogták Jézust, elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének. 58Péter távolról követte őt egészen a főpap palotájáig, bement az udvarra, és ott ült a szolgákkal, hogy lássa, mi lesz ennek a vége. 59A főpapok pedig és az egész nagytanács hamis tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adhassák, 60de nem találtak, pedig sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten, 61akik azt állították, hogy Jézus ezt mondta: Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni. 62A főpap felállt, és így szólt hozzá: Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak? 63Jézus azonban hallgatott. A főpap azt mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia! 64Jézus így felelt: Te mondtad. Sőt, azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin. 65A főpap ekkor megszaggatta ruháját, és így szólt: Istent káromolta! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. 66Mit gondoltok? Azok így feleltek: Méltó a halálra! 67Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték, 68és ezt mondták: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!

Péter megtagadja Jézust (Mk 14,66-72; Lk 22,54-62; Jn 18,15-18.25-27)

69Péter pedig kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: Te is a galileai Jézussal voltál. 70Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: Nem tudom, mit beszélsz. 71Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: Ez a názáreti Jézussal volt. 72Ő ismét tagadta: Esküszöm, hogy nem ismerem azt az embert. 73Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a beszéded is elárul téged. 74Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: Nem ismerem azt az embert. És nyomban megszólalt a kakas. 75Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.

KNB SZIT STL BD RUF KG