Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

Az Emberfia eljövetele (Mt 24,29-36; Lk 21,25-33)

21Ha valaki akkor ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus! – vagy: Íme, ott van – ne higgyétek! 22Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat. 23Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! 24Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, 25és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. 26És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. 27És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig. 28Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 30Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 31Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 32Azt a napot viszont vagy azt az órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. 33Vigyázzatok, virrasszatok! Mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő. 34Amint az útra kelő ember is, amikor elhagyja házát, megbízza szolgáit, mindegyiket a maga feladatával, az ajtóőrnek is megparancsolja, hogy vigyázzon. 35Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mikor tér vissza a ház ura; este vagy éjfélkor, kakasszóra vagy reggel; 36ha váratlanul megérkezik, nehogy alva találjon titeket! 37Amit pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!
RUF 11

Találatok a szövegekben

Az Emberfia eljövetele (Mk 13,21-37; Lk 17,23-27.34-37; 21,25-31; 12,39-40) »
Intés vigyázásra (Mt 24,43-44; Mk 13,28-37; Lk 17,20-37; 21,29-33) »
Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13-21; Mk 6,32-44; Lk 9,10-17) »
A tanítványok zúgolódása és Péter vallástétele (Mt 16,13-20; Mk 8,27-30; Lk 9,18-21) »
A mustármag és a kovász (Mk 4,31-34; Lk 13,18-21) »
Jézus jövendölése a templomról (Mk 13,1-2; Lk 21,5-6) »
A nagy megpróbáltatás ideje (Mk 13,3-20; Lk 21,7-24; Mt 10,17-22) »
Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13-21; Mk 6,34-44) »
Jézus megtisztítja a templomot (Mt 21,12-13; Mk 11,15-19; Jn 2,14-22) »
Jézus megtisztítja a templomot (Mt 21,12-13; Mk 11,15-17; Lk 19,45-46) »
Jézus kihallgatása Pilátus előtt (Mt 27,1-2.11-21; Mk 15,1-15; Lk 23,1-5.13-25) »

Találatok a szövegben 8 találat

Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))