Keresés a Bibliában

Négyezer ember megvendégelése (Mt 15,32-39)

8 1Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: 2Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött. 4Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában? 5Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. 6Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. 7Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, 9pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,

KNB SZIT STL BD RUF KG