Keresés a Bibliában

Jézus feltámadása (Mt 28,1-10; Mk 16,1-8; Jn 20,1-10)

24 1A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket. 2A követ a sírbolt elől elhengerítve találták, 3és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét. 4Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. 5Az asszonyok megrémültek, és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? 6Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában, 7hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia. 8Ekkor visszaemlékeztek szavaira, 9és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek. 10A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak, 11de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik. 12Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.

Az emmausi tanítványok

13Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. 17Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt; 20és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie? 27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.

Jézus megjelenik a tanítványoknak (Jn 20,19-23)

36Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek! 37Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38Ő azonban így szólt hozzájuk: Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben? 39Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és nézzetek meg jól! Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van. 40És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezeit és a lábait. 41Amikor pedig még mindig hitetlenkedtek örömükben, és csodálkoztak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? 42Ők pedig adtak neki egy darab sült halat. 43Elvette, és szemük láttára megette.
44Majd így szólt hozzájuk: Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. 45Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, 46és így szólt hozzájuk: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, 47és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. 48Ti vagytok erre a tanúk. 49És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.

Jézus mennybemenetele

50Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. 51És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. 52Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; 53mindig a templomban voltak, és áldották Istent.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

24,12 Ez a vers egyes kéziratokban nem található

24,13 hatvanfutamnyira: Kb. 11 km

Előző fejezet