Keresés a Bibliában

Jézus Pilátus előtt (Mt 27,1-2.11-14; Mk 15,1-5)

23 1Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. 2Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. 3Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. 4Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. 5De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig.

Jézus Heródes előtt

6Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember? 7Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. 8Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. 9Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. 10Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. 11Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. 12Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak.

Jézus és Barabbás (Mt 27,15-26; Mk 15,6-15)

13Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, 14és így szólt hozzájuk: Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. Íme, én előttetek hallgattam ki, és semmi olyan bűnt nem találtam ebben az emberben, amivel vádoljátok. 15De még Heródes sem, mert visszaküldte hozzánk. Láthatjátok, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem követett el: 16megfenyítem tehát, és elbocsátom.
17Ünnepenként pedig szabadon kellett neki bocsátania egy foglyot. 18Erre valamennyien felkiáltottak: Ezt öld meg! Barabbást pedig bocsásd el nekünk! 19Ez az ember a városban történt lázadás és gyilkosság miatt került börtönbe. 20Pilátus ismét szólt hozzájuk, mert szerette volna szabadon bocsátani Jézust. 21De ezek kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg őt! 22Ő azonban harmadszor is így szólt hozzájuk: De hát mi rosszat tett ez az ember? Nem találtam benne semmiféle halált érdemlő bűnt: megfenyítem tehát, és elbocsátom. 23De azok hangos kiáltásokkal sürgették és követelték, hogy feszítsék meg. És kiáltozásuk győzött. 24Pilátus ekkor úgy döntött, hogy legyen meg, amit kívánnak: 25szabadon bocsátotta azt, akit kértek, aki lázadás és gyilkosság miatt volt börtönben, Jézust pedig kiszolgáltatta akaratuknak.

Jézus útja a Golgotára (Mt 27,32; Mk 15,21)

26Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. 27Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. 28Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, 29mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! 30Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el minket! 31Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?

Jézus a keresztfán (Mt 27,33-44; Mk 15,22-32; Jn 19,16-24)

32Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. 34Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin.
35A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! 36Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, 37és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! 38Felirat is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.
39A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! 40De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. 42Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! 43Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Jézus halála (Mt 27,45-56; Mk 15,33-41; Jn 19,28-30)

44Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. 45A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. 46Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt.
47Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. 48És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. 49Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

23,2 A zsidóság reménysége szerint az Isten által felkent király, a Messiás hoz szabadulást

23,17 Ez a vers egyes kéziratokban nem található

23,34 Ez a vers egyes kéziratokban nem található