Keresés a Bibliában

Jézus születése

2 1Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. 3Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.
8Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 11üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

12A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 13És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,1 A nevek latin formája: Augustus, Quirinius

2,14 a földön békesség, és az emberekhez jóakarat: Egyes kéziratok szerint: a földön békesség a jóakarat embereinek. A jóakarat itt Isten üdvözítő akaratát jelenti