Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

23Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van – ne menjetek oda, és ne fussatok utána! 24Mert ahogyan a villám az egész égbolton egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján. 25Előbb azonban még sokat kell szenvednie és megvettetnie ettől a nemzedéktől. 26És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: 27ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. 34Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 35Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, a másik pedig ott hagyatik. 36Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. 37Azok pedig ezt kérdezték tőle: Hol, Uram? Ő pedig így felelt: Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is.

Az Emberfia eljövetele (Mt 24,29-36; Mk 13,24-32)

25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.
29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 39Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. 40Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!
RUF 1

Találatok a szövegekben

Az Emberfia eljövetele (Mk 13,21-37; Lk 17,23-27.34-37; 21,25-31; 12,39-40) »