Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet – (Vö. 2Kir 24,18-20; 25,1-21.27-34)

52 1Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. 2Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan Jójákím tette. 3Bizony, az ÚR haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket a színe elől.
Cidkijjá azután fellázadt Babilónia királya ellen. 4Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütöttek vele szemben, körülötte pedig ostromműveket építettek. 5Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig. 6A negyedik hónap kilencedikére elhatalmasodott a városban az éhínség, mert nem volt már ennivalója az ország népének. 7Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a városból a két várfal közt levő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, kijutottak az Arábá-völgy felé vezető útra. 8A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérték Cidkijját Jerikó síkságán; ekkor egész csapata szétszóródott mellőle. 9El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, Hamát földjére, ahol ítéletet tartott fölötte. 10Babilónia királya Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, és Júda összes vezéreit is megölette Riblában. 11Azután Cidkijját megvakíttatta, majd bilincsbe verette, és úgy vitette el Babilonba, és börtönben tartotta halála napjáig.

Jeruzsálem kifosztása és elpusztítása

12Az ötödik hónap tizedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, aki Babilónia királyának a szolgálatában állt. 13Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. 14A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig körös-körül mindenütt lerombolta Jeruzsálem várfalait. 15A nép nincstelenjeinek egy részét és a nép maradékát – akár a városban maradtak életben, akár átpártolók voltak, akik átpártoltak Babilónia királyához – a megmaradt kézművesekkel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok. 16Az ország nincstelenjeinek másik részét otthon hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak. 17Összetörték a káldeusok az ÚR házánál levő rézoszlopokat, továbbá az ÚR házához tartozó mosóállványokat meg a rézmedencét, és az összes rezet elvitték Babilóniába. 18Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket és a hintőedényeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni. 19Elvitte a testőrparancsnok a tálakat, a szenesserpenyőket, a hintőedényeket, a fazekakat, a mécstartókat, a serpenyőket és az áldozati kelyheket is; mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt. 20A két oszlopban, az egyetlen rézmedencében, a talapzatként alatta levő tizenkét rézbikában és a mosóállványokban, amelyeket Salamon király készíttetett az ÚR házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. 21Az oszlopok magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyök hosszú zsinór érte körül őket. Négyujjnyi vastagok voltak, belül pedig üregesek. 22Réz oszlopfő volt rajtuk. Az egyik oszlopfő öt könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet meg gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen gránátalmák voltak a másik oszlopon is. 23Kilencvenhat gránátalma volt a külső oldalon, összesen száz gránátalma volt a recézeten körös-körül.
24Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot meg Cefanjá papot, a helyettesét és a három ajtóőrt. 25Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, hét embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban. 26Fogta és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába. 27Babilónia királya pedig kivégeztette, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről.
RUF 1

Találatok a szövegekben

Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet (Vö. Jer 52,1-27) »

Találatok a szövegben 1 találat

A királyok második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 25 1Nebukadneccar elfoglalja Jeruzsálemet – (Vö. Jer 52,1-27)