Jób panasza

3 ¹Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. ²Megszólalt Jób, és ezt mondta: ³Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! ⁴Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! ⁵Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! ⁶Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! ⁷Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! ⁸Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. ⁹Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, ¹⁰mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! ¹¹Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? ¹²Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? ¹³Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna ¹⁴a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, ¹⁵vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. ¹⁶Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? ¹⁷Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. ¹⁸A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. ¹⁹Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. ²⁰Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, ²¹akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, ²²akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; ²³az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? ²⁴Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. ²⁵Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. ²⁶Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés. ¹⁰De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem mondott Jób olyat, amivel vétkezett volna.

KNB SZIT STL BD RUF KG