Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 400 SZIT 476 STL 39 BD 40 RUF 456 KG 429

Találatok a szövegekben

A léviták városai (Vö. Józs 21,8-42) »
József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. »
Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és felkiáltott: Küldjetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, és ekkor József megismertette magát a testvéreivel. József megismerteti magát testvéreivel »
Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. József nagylelkűsége testvéreihez »
Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt az izmaeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. József Potifár házában »
Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok, hiszen én is félem az Istent. József visszaküldi testvéreit Benjáminért »
A testvérek Józsefhez érkeznek Fogták tehát az ajándékot, magukhoz vettek kétszer annyi pénzt, meg Benjámint, elindultak, és elmentek Egyiptomba, és megjelentek József előtt. »
Amikor József hazaérkezett, bevitték neki a házba az ajándékot, amely náluk volt, és földre borultak előtte. József megvendégeli testvéreit »
Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába! József serlegét Benjámin zsákjába rejtik »
József találkozik apjával Józsefhez menve Jákób Júdát küldte maga előtt, hogy mutassa az utat Gósenbe. Így érkeztek el Gósen földjére. »
József halála Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. »
Mózesnek, az ÚR szolgájának halála után ezt mondta az ÚR Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: Isten parancsa és ígérete Józsuénak »
Józsué kémeket küld Jerikóba Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. »
Józsué megveri az ellenséget Akkor a gibeóniak ezt az üzenetet küldték Józsuénak a gilgáli táborba: Ne hagyd cserben a te szolgáidat! Vonulj föl hozzánk gyorsan, és szabadíts meg minket! Segíts rajtunk, mert a hegyvidéken lakó emóriak királyai összefogtak ellenünk! »
Akkor visszafordult Józsué, elfoglalta Hácórt, királyát pedig megölte karddal. Mindezeknek a királyságoknak korábban Hácór állt az élén. Józsué elfoglalja az egész országot »
József fiainak öröksége A József fiainak kisorsolt terület határa Jerikó mellett, a Jordántól indul, Jerikó vizeitől keletre, a pusztában, majd Jerikótól továbbmegy a hegyvidéken Bétel felé. »
Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. Józsué öröksége »
Akkor összehívatta Józsué a rúbenieket, gádiakat és Manassé törzse felét, Józsué elbocsátja a Jordánon túli törzseket »
Józsué intelmei Hosszú idő telt el azután, hogy az ÚR mindenfelől nyugalmat adott Izráelnek ellenségeitől. Józsué is élemedett korú öregember lett. »
Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta Izráel véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. Józsué megújítja a szövetséget Sikemben »
Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában. Józsué és Eleázár halála »
Felvonult József háza is Bétel ellen. Az ÚR velük volt. József törzse elfoglalja Bételt »
Józsué halála és temetése Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, ki-ki a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot. »
Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmaelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba. »
Ez Jákób nemzetségének a története: Amikor József tizenhét éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette, és ő volt a bojtár Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek a fiai mellett. József rossz híreket hordott róluk az apjuknak. »
Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József ezt felelte neki: Itt vagyok! »
Ezért Józsefre bízta mindenét, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. Józsefnek szép termete és szép arca volt. »
Fogta Józsefet a gazdája, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva. Így került József a börtönbe. »
Ezután elnevezte a fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak, és hozzáadta feleségül Ászenatot, Pótiferának, Ón papjának a leányát. Így lett József egész Egyiptom felügyelője. »
József harmincesztendős volt, amikor ott állt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Azután kiment József a fáraó elől, és bejárta egész Egyiptomot. »
József volt tehát az egész ország kormányzója, és ő árulta a gabonát a föld minden népének. Amikor József bátyjai megérkeztek, arccal a földre borultak előtte. »
Az úgy is tett, ahogyan József mondta, és bevezette őket József házába. »
Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle. »
József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek már közelebb hozzám! Erre aztán közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! »
Elbeszélték hát neki mindazt, amit József mondott nekik. És amikor látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, Jákób megkönnyebbült. »
József a gabonáért, amelyet vásároltak, már összeszedetett minden pénzt, ami csak fellelhető volt Egyiptom és Kánaán földjén. Ezt a pénzt József a fáraó házának juttatta. »
El is vitték jószágaikat Józsefhez, József pedig adott nekik kenyeret a lovakért, a juhnyájakért, a marhacsordákért és a szamarakért. Ellátta őket kenyérrel abban az esztendőben minden jószágukért. »
Mondjátok meg Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. »
József Egyiptomban lakott, mind ő, mind apjának a háza népe. Száztíz esztendeig élt József, »
és megláthatta József Efraim fiait harmadíziglen. Manassé fiának, Mákírnak is születtek gyermekei, és József saját gyermekeivé fogadta őket. »
József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal! »
Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Közel van már az az idő, amikor meg kell halnod. Hívd ide Józsuét, és álljatok meg a kijelentés sátrában, hogy megbízást adjak neki. Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában. »
Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az ÚR mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat. »
A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az ÚR parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. »
Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? »
Az ÚR seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. »
A parázna Ráhábot, apja háza népét és minden hozzátartozóját azonban életben hagyta Józsué. Letelepedett Izráelben, és ott él mind a mai napig, mert elrejtette a követeket, akiket Jerikóba küldött kémkedni Józsué. »
Elindult tehát Józsué az egész hadinéppel, és fölvonultak Aj ellen. Kiválasztott Józsué harmincezer erős vitézt, és elküldte őket éjjel. »
Azután elküldte őket Józsué. Azok elmentek a leshelyre, és elhelyezkedtek Bétel és Aj között, Ajtól nyugatra. Józsué pedig a nép között töltötte ezt az éjszakát. »
Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adtam azt. Józsué kinyújtotta a kezében levő dárdát a város felé. »
Azok ezt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk. Józsué azonban megkérdezte: Kik vagytok, és honnan jöttetek? »
Miután odavitték ezeket a királyokat Józsuéhoz, magához hívatta Józsué az izráeli férfiakat mind, és azt mondta a harcosok vezéreinek, akik vele jártak: Jöjjetek ide, tegyétek lábatokat ezeknek a királyoknak a nyakára! Azok odamentek, és rátették lábukat azok nyakára. »
Ahogyan az ÚR megparancsolta szolgájának, Mózesnek, úgy parancsolta meg Mózes Józsuénak, és úgy cselekedett Józsué. Semmiben sem tért el attól, amit az ÚR Mózesnek parancsolt. »
Abban az időben elment Józsué, és kipusztította az anákiakat a hegyvidékről, Hebrónból, Debírből, Anábból, mindenünnen Júda és Izráel hegyvidékéről. Városaikkal együtt kiirtotta őket Józsué. »
Így foglalta el Józsué az egész országot, pontosan úgy, ahogyan megígérte Mózesnek az ÚR. Józsué pedig átadta azt örökségül Izráelnek, mindegyik törzsnek a maga részét. És béke lett az országban a háború után. »
Ezek annak az országnak a királyai, akiket Józsué és Izráel fiai a Jordánon túl, nyugat felé vertek meg, a Libánon völgyében fekvő Baal-Gádtól a Széír irányában emelkedő Kopasz-hegyig. Izráel törzseinek adta ezt Józsué birtokul, mindegyiknek a maga részét; »
De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen nagy a mi népünk, mert mindeddig megáldott bennünket az ÚR. »
Józsué azonban azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy! Nemcsak ez az egy kisorsolt rész jut tehát majd nektek, »
Józsué pedig sorsot vetett nekik Sílóban, az ÚR színe előtt, és szétosztotta ott Józsué az országot Izráel fiai között, elkészített felosztásuk szerint. »
Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban. A másik felének pedig Józsué adott testvéreik között a Jordánon innen, a nyugati oldalon. Ezeket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket. »
Izráel pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az ÚRnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. »
A nép pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik látták az ÚRnak mindazokat a nagy tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. »
Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem vezették át József elsőszülöttségét a származási jegyzékbe, »
A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása. »
És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az ÚR még másik fiút is! »
Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! »
Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. »
Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak. »
Ráhel fia volt József és Benjámin. »
De Izráel Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született, és egy tarka ruhát csináltatott neki. »
Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt még jobban meggyűlölték. »
Józsefet eladják testvérei »
József azt felelte: A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, merre legeltetnek? »
Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban. »
Amikor József odaért a testvéreihez, lehúzták róla a ruháját: a tarka ruhát, amely akkor is rajta volt. »
Amikor Rúben visszatért a kúthoz, József már nem volt a kútban. Akkor megszaggatta a ruháját, »
Akkor fogták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe. »
Ő felismerte, és azt mondta: Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet! »
A midjániak pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának. »
De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. »
Megnyerte hát József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. »
Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt mindenén, amije csak volt a házban és a mezőn. »
Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! »
Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem engedett neki, és nem feküdt mellé, hogy vele legyen. »
Egy napon, mint mindig, bement József a házba a munkáját végezni. A háznép közül senki sem volt a házban. »
Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. »
De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és gondoskodott róla, hogy elnyerje a börtönparancsnok jóindulatát. »
A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak. »
A börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva, mert az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott. »
József álmokat fejt meg a börtönben »
Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol fogva tartották Józsefet. »
A testőrparancsnok Józsefet rendelte melléjük, hogy szolgálja ki őket. Jó ideig maradtak őrizetben. »
Amikor reggel bement hozzájuk József, látta rajtuk, hogy izgatottak. »
Ők azt felelték neki: Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Mondjátok el nekem! »
A főpohárnok elmondta az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban egy szőlőtő volt előttem. »
József ezt mondta neki: A megfejtés a következő: A három vessző három nap. »
Amikor a fősütőmester látta, hogy kedvező megfejtést adott, ezt mondta Józsefnek: Nekem meg álmomban három kosár kalács volt a fejemen. »
József ezt válaszolta neki: A megfejtés a következő: A három kosár három nap. »
a fősütőmestert pedig felakasztatta, úgy, ahogy József megfejtette az álmukat. »
De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla. »
József megfejti a fáraó álmait »
Akkor a fáraó hívatta Józsefet, és sietve kihozták a tömlöcből. Ő megborotválkozott, ruhát váltott, és bement a fáraóhoz. »
A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmodtam valamit, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni. »
József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad megnyugtató választ a fáraónak. »
A fáraó így szólt Józsefhez: Álmomban a Nílus partján álltam. »
Ekkor József így szólt a fáraóhoz: A fáraó két álma egy és ugyanaz. Azt jelentette ki Isten a fáraónak, hogy mit fog cselekedni. »
József Egyiptom felügyelője lesz »
Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember. »
Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: Nézd, én téged egész Egyiptom felügyelőjévé teszlek! »
Azzal levette a fáraó a pecsétgyűrűt az ujjáról, és József ujjára húzta, gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába. »
És ezt mondta a fáraó Józsefnek: Én vagyok a fáraó, de nélküled még a kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban. »
József összegyűjtött a hét esztendő alatt minden élelmet, ami csak volt Egyiptomban. A városokban helyezte el az élelmet: minden városban a körülötte levő mező élelmét helyezte el. »
József így annyi gabonát halmozott föl, mint a tengerpart homokja: olyan sokat, hogy végül már nem is vették számba, mert megszámlálhatatlan volt. »
Józsefnek két fia született, mielőtt eljött az éhínség esztendeje. Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szülte őket. »
Elsőszülöttjét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát. »
és megkezdődött az éhínség hét esztendeje, ahogyan megmondta József. Éhínség támadt minden országban, de Egyiptomban mindenütt volt kenyér. »
Azután Egyiptomban is éhezni kezdtek mindenütt, és a nép kenyérért kiáltott a fáraóhoz. Ekkor a fáraó ezt mondta az egyiptomiaknak: Menjetek Józsefhez, és tegyétek azt, amit mond nektek! »
Amikor az éhínség kiterjedt az egész országra, József megnyitotta az összes magtárat, és gabonát árult az egyiptomiaknak, mert súlyos volt az éhínség Egyiptomban. »
És az egész földről Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát vásárolni, mert súlyos volt az éhínség az egész földön. »
Elment tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vásároljanak Egyiptomban. »
De Benjámint, József öccsét nem küldte el Jákób a bátyjaival, mert arra gondolt: Csak nehogy valami szerencsétlenség érje! »
Amint József meglátta bátyjait, azonnal felismerte őket, de idegennek tettette magát előttük, és keményen beszélt velük. Megkérdezte őket: Honnan jöttetek? Ők így feleltek: Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni. »
József tehát felismerte a testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. »
Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott, és ezt mondta nekik: Kémek vagytok! Azért jöttetek, hogy kifürkésszétek az ország védtelen részeit! »
De József ezt mondta nekik: Úgy van, ahogyan mondtam nektek, kémek vagytok! »
Nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács volt közöttük. »
Akkor megparancsolta József, hogy töltsék meg a zsákjaikat gabonával, de mindegyikük pénzét tegyék vissza a zsákjába, és adjanak nekik útravalót. Így is tettek. »
Apjuk, Jákób ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez! »
Amikor József meglátta köztük Benjámint, így szólt házának felügyelőjéhez: Vidd be ezeket az embereket a házba! Vágj le egy állatot, és készítsd el, mert ma velem ebédelnek ezek az emberek! »
Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt! »
Odaléptek tehát József házának felügyelőjéhez, megszólították a ház ajtajában, »
Azután bevezette őket József házába, adott vizet, és ők megmosták a lábukat, a szamaraiknak pedig abrakot adott. »
Ők pedig előkészítették az ajándékot, mielőtt József délben megjött, mert hallották, hogy ott fognak ebédelni. »
Amikor József megpillantotta testvérét, Benjámint, anyja fiát, ezt kérdezte: Ez a legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem? Majd ezt mondta: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam! »
Akkor azonban elsietett József, mert öccsét látva elérzékenyült, és a sírás környékezte. Bement azért a belső szobájába, és ott kisírta magát. »
Serlegemet, az ezüst serleget pedig tedd a legkisebbik zsákjának a szájába gabonája árával együtt! Ő pedig úgy tett, ahogyan József meghagyta neki. »
Kimentek a városból, de még nem jártak messze, amikor József azt mondta háza felügyelőjének: Indulj, eredj azoknak az embereknek a nyomába! Ha utolérted őket, ezt mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? »
Amikor Júda és testvérei bementek József házába, ő még otthon volt. Földre borultak előtte, »
József pedig ezt mondta nekik: Hogy csinálhattatok ilyet? Hát nem tudjátok, hogy a magamfajta ember jósolni is szokott? »
Sietve menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz! »
A fáraó házában meghallották a hírt, hogy megjöttek József testvérei. Tetszett ez a fáraónak és szolgáinak. »
Ezt mondta a fáraó Józsefnek: Mondd meg testvéreidnek: Ezt cselekedjétek: Rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére! »
Izráel fiai így is cselekedtek. József adott nekik szekereket a fáraó parancsa szerint, és útravalót is adott nekik. »
Megmondták neki: József még életben van, sőt egész Egyiptom fölött ő uralkodik! De Jákób szíve hideg maradt, mivel nem hitt nekik. »
Ezt mondta Izráel: Ennyi elég! Csakhogy él még József, a fiam! Megyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok. »
Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni, és József keze fogja majd le a szemedet. »
Ráhelnek, Jákób feleségének a fia volt József és Benjámin. »
Józsefnek Egyiptom földjén született Manassé és Efraim, akiket Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szült. »
Józsefnek pedig két fia született Egyiptomban. Jákób egész háza népe tehát, amely Egyiptomba ment, hetven lélek volt. »
József befogatott a kocsijába, és Gósenbe ment apja, Izráel elé. Amikor meglátta, a nyakába borult, és sokáig sírt a nyakába borulva. »
Izráel azt mondta Józsefnek: Most már meghalhatok, mert megláttam arcodat, hogy még élsz. »
József ezután azt mondta testvéreinek és apja háza népének: Elmegyek, és hírt viszek a fáraónak. Megmondom neki, hogy testvéreim és apám háza népe, akik Kánaán földjén voltak, megérkeztek hozzám, »
József elment, és hírt vitt a fáraónak. Ezt mondta: Apám és testvéreim megérkeztek Kánaán földjéről juhaikkal, marháikkal és mindenükkel, amijük csak van, és már Gósen földjén vannak. »
A fáraó ezt mondta Józsefnek: Apád és testvéreid idejöttek hozzád. »
József apját, Jákóbot is bevezette, és odaállította a fáraó elé. Jákób áldást mondott a fáraóra. »
Így telepítette le József apját és testvéreit, és adott nekik birtokot Egyiptomban, az ország legjobb részén, Ramszesz földjén, ahogyan megparancsolta a fáraó. »
És ellátta József kenyérrel az apját, testvéreit és apja egész háza népét családostul. »
Amikor elfogyott a pénz Egyiptom földjén – meg Kánaán földjén is –, odament valamennyi egyiptomi Józsefhez, és azt mondták: Adj nekünk kenyeret! Miért haljunk meg itt előtted? Hiszen nincs már pénz! »
József így felelt: Adjátok ide jószágaitokat, akkor adok nektek jószágaitokért, ha már nincs pénz. »
József tehát megvásárolta Egyiptom egész földjét a fáraó részére, mert az egyiptomiak mind eladták mezőiket, olyan súlyos volt náluk az éhínség. Így lett a föld a fáraóé. »
Akkor József ezt mondta a népnek: A mai napon megvásároltalak benneteket és földeteket a fáraónak. Itt a vetőmag, vessétek be a földet! »
Így hozta meg József Egyiptomban a földre vonatkozólag azt a mai napig is érvényes rendeletet, hogy a termés egyötöde a fáraóé; csak a papok földje nem volt a fáraóé. »
Amikor közeledett Izráel halálának az ideje, magához hívatta fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: Ha elnyertem jóindulatodat, tedd kezedet a csípőm alá, és esküdj meg, hogy szeretettel és hűséggel bánsz velem, és nem Egyiptomban fogsz eltemetni! »
Történt ezek után, hogy hírül vitték Józsefnek: Apád beteg! Ekkor elvitte hozzá két fiát, Manassét és Efraimot. »
Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon. »
Jákób ezt mondta Józsefnek: A Mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, »
Amikor Izráel meglátta József fiait, megkérdezte: Kik ezek? »
József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket! »
Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még azt is megengedte, hogy megláthassam a gyermekeidet. »
Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult. »
Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára. »
Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, »
Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy áttegye Efraim fejéről Manassé fejére. »
József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! »
Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére. »
Termő fa ága József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. »
Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az örök halmok gyönyörűségénél; szálljanak József fejére, a testvérei között megszentelt fejére! »
József ekkor apja arcára borult, siratta, és csókolgatta. »
Azután megparancsolta József az orvosoknak, akik az ő szolgálatában álltak, hogy balzsamozzák be az apját. Az orvosok be is balzsamozták Izráelt. »
Amikor letelt a siratás ideje, így szólt József a fáraó háza népéhez: Ha jóindulattal vagytok irántam, beszéljétek el ezt a fáraónak: »
El is ment József, hogy eltemesse az apját, és vele ment a fáraó minden udvari embere, udvarának vénei és Egyiptom összes vénei »
meg József egész háza népe, testvérei és apjának a háza népe. Csak a gyermekeket meg a juhokat és marhákat hagyták Gósen földjén. »
Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal siratták el ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József. »
Miután József eltemette apját, visszatért Egyiptomba testvéreivel és mindazokkal együtt, akik elkísérték őt apja temetésére. »
Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: »
De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? »
Meg is eskette József Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, akkor vigyétek majd el innen a csontjaimat! »
Azután meghalt József száztíz éves korában. Bebalzsamozták, és egy koporsóba helyezték Egyiptomban. »
Összesen hetvenen voltak, akik Jákóbtól származtak; József pedig már Egyiptomban volt. »
Azután meghalt József és valamennyi testvére meg az az egész nemzedék. »
Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet, »
Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. »
Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. »
Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. »
Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól! »
Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére, »
Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból! »
Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból. »
József fiai közül: Efraimból Elísámá, Ammíhúd fia, Manasséból pedig Gamlíél, Pedácúr fia, »
József fiai közül Efraim fiainak a leszármazottai nemzetségenként és nagycsaládonként névjegyzékbe véve, húszévestől fölfelé minden hadköteles, »
Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik! »
A József törzséhez tartozó Manassé-törzsből Gaddí, Szúszí fia. »
Így hívták azokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy kémleljék ki az országot. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el. »
De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, »
Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. »
Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot. »
József fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Manassé és Efraim. »
Efraim fiainak a nemzetségeiből összesen harminckétezer-ötszázat vettek számba. Ezek voltak József fiai nemzetségeik szerint. »
Mert az ÚR megmondta nekik, hogy meg kell halniuk a pusztában. Nem is maradt meg közülük senki, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. »
Ekkor előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak a fia volt. A Manassé nemzetségei közül való leányok nevei ezek voltak: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá. »
Józsué Mózes utódja »
Az ÚR ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, aki rátermett ember. Tedd rá kezedet, »
De Józsué álljon majd mindig Eleázár pap elé, és ő kérjen neki az úrímmal döntést az ÚRtól. A kapott parancs szerint induljon majd harcba, és a kapott parancs szerint térjen haza Izráel fiaival, az egész közösséggel együtt. »
Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. Maga mellé vette Józsuét, odaállította Eleázár pap és az egész közösség elé, »
kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az URat. »
Mózes ekkor parancsot adott Eleázár papnak és Józsuénak, Nún fiának, meg az izráeli törzsek családfőinek velük kapcsolatban. »
Mózes tehát nekik, Gád és Rúben fiainak meg József fiai közül Manassé törzse felének adta Szíhónnak, az emóriak királyának országát és Ógnak, Básán királyának országát, azt a földet városaival és a városok körüli területekkel együtt. »
Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. »
József fiai közül: Manassé fiainak a törzséből Hanníél fejedelem, Éfód fia, »
Előálltak a Gileád fiainak nemzetségéből való családfők – Gileád Manassé fiának, Mákírnak a fia volt, József fiai nemzetségeiből –, beszélni kezdtek Mózes előtt, meg a fejedelmek, azaz Izráel fiainak a családfői előtt, »
Ekkor parancsot adott Mózes Izráel fiainak az ÚR akarata szerint, és ezt mondta: Igaza van József fiai törzsének! »
József fiának, Manassénak a nemzetségéből való emberekhez mentek feleségül, és így örökségük megmaradt atyjuk nemzetségének a törzsénél. »
Józsué, Nún fia azonban, aki melletted szokott állni, bemegy majd oda. Őt bátorítsd, mert ő fogja örökségéhez juttatni Izráelt. »
Józsuénak pedig megparancsoltam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit Istenetek, az ÚR tett ezzel a két királlyal. Így bánik el az ÚR mindazokkal az országokkal, amelyekbe te bevonulsz. »
Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül. »
Ha átkeltek a Jordánon, a Garizím-hegyen ezek álljanak fel, hogy megáldják a népet: Simeon, Lévi és Júda, Issakár, József és Benjámin. »
Józsué Mózes utódja »
Az ÚR, a te Istened fog átkelni előtted, és ő fogja kipusztítani előled azokat a népeket, és így a birtokukat majd elfoglalhatod. Józsué fog átkelni előtted, ahogyan azt megmondta az ÚR. »
Akkor odahívta Mózes Józsuét, és ezt mondta neki az egész Izráel előtt: Légy erős és bátor, mert te fogsz bemenni ezzel a néppel arra a földre, amelyet az ÚR esküvel ígért oda atyáiknak, és te osztod azt fel majd köztük. »
Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek! »
Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. »
Józsefre ezt mondta: Megáldotta földjét az ÚR az égből hulló harmat ajándékával és a lenti vizekkel: »
a föld bőséges ajándékával, a csipkebokorban lakónak kegyével. Szálljon ez József fejére, a testvérek közt megszenteltnek fejére! »
Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR. »
Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: »
A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: »
Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. »
Azután visszaindult a két férfi, lejött a hegyekből, átkelt a Jordánon, és megérkezett Józsuéhoz, Nún fiához. Elbeszélték neki mindazt, ami velük történt. »
Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az ÚR azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója. »
Józsué másnap korán reggel fölkelt, útnak indultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz – ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna. »
Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR. »
A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Emeljétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölemelték tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. »
Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: A mai naptól kezdve naggyá teszlek téged egész Izráel szemében, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. »
Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az ÚRnak beszédét! »
Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – mondta Józsué –, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat: »
Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: »
Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, »
és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. »
Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. »
Az ÚR naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. »
Az ÚR azt mondta Józsuénak: »
Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból! »
Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué, »
Abban az időben mondta az ÚR Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! »
Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. »
Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; »
és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. »
Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig. »
Az pedig így felelt: Nem, én az ÚR seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? »
Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: Lásd, a kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. »
Józsué, Nún fia hívatta tehát a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az Úr ládája előtt. »
Úgy is történt, ahogyan Józsué megmondta a népnek. A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az Úr előtt vonult, és fújta a kürtöket, az Úr szövetségládája pedig utánuk haladt. »
A népnek azonban megparancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, a hangotokat se lehessen hallani, és egy szó se jöjjön ki a szátokból addig, amíg azt nem mondom nektek, hogy törjetek ki csatakiáltásban. Akkor aztán kiáltozzatok! »
Másnap korán reggel fölkelt Józsué, a papok pedig fölvették az Úr ládáját. »
Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! »
A két férfinak pedig, akik kikémlelték azt a földet, ezt mondta Józsué: Menjetek be annak a parázna nőnek a házába, és hozzátok ki onnan őt és minden hozzátartozóját, ahogyan megesküdtetek neki! »
Abban az időben mondta ezt az átkot Józsué: Átkozott legyen az Úr előtt az az ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit! »
Az Úr Józsuéval volt, és elterjedt a híre az egész országban. »
Józsué ugyanis néhány férfit küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől keletre, és azt mondta nekik: Menjetek, és nézzetek körül azon a földön! A férfiak elmentek, és kikémlelték Ajt. »
Amikor visszatértek Józsuéhoz, azt mondták neki: Ne vonuljon föl az egész nép. Csak két- vagy háromezer ember vonuljon föl, azok is megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok. »
Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az ÚR ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. »
Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, URam, URam! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! »
Az ÚR azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? »
Józsué korán reggel fölkelt, felsorakoztatta Izráel törzseit, és a sorsvetés Júda törzsét jelölte meg. »
Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! »
Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az ÚR, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: »
Ekkor Józsué követeket küldött, akik elfutottak a sátorba. És csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. »
Előhozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az ÚR színe elé. »
Józsué pedig fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst, az aranyrudat, fiait és leányait, marháit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét. Vele volt egész Izráel, és elvitték őket az Ákór-völgybe. »
Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az ÚR ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket. »
Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. »
Korán reggel fölkelt Józsué, számba vette a népet, azután fölvonult Izráel véneivel a nép élén Aj ellen. »
Így helyezték el a népet: a tábor egészét a várostól északra, a lesből támadókat pedig a várostól nyugatra. Józsué ezt az éjszakát a völgyben töltötte. »
Józsué és egész Izráel pedig, mintha vereséget szenvedtek volna tőlük, futásnak eredtek a puszta felé. »
Ekkor hadba szólították az egész népet, amely még a városban volt, hogy üldözőbe vegyék őket. És miközben Józsuét üldözték, elszakadtak a várostól. »
Erre a lesben állók gyorsan előjöttek az állásaikból, és rohamra indultak, amint Józsué kinyújtotta a kezét. Behatoltak a városba, és elfoglalták, majd nyomban felgyújtották a várost. »
Amikor ugyanis látta Józsué és egész Izráel, hogy a lesben állók elfoglalták a várost, és a város füstje száll fölfelé, visszafordultak, és vágni kezdték az ajbelieket. »
Aj királyát azonban élve fogták el, és Józsué elé vitték. »
Józsué ugyanis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. »
Csak az állatok és a városból összeszedett zsákmány lett Izráel prédájává az ÚR szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuénak. »
Így perzselte föl Józsué Aj városát, és mindörökre sivár romhalmazzá tette. Így van ez ma is. »
Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt egész estig. De napnyugtakor Józsué parancsára levették a holttestet a fáról, odadobták a városkapu elé, és nagy kőhalmot raktak föléje. Ott van az még ma is. »
Ekkor oltárt épített Józsué az ÚRnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, »
Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. »
Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt. »
szövetkeztek egymással, hogy együttesen harcoljanak Józsué és Izráel ellen. »
Gibeón lakói azonban hallva, hogy mit tett Józsué Jerikóval és Aj városával, »
Így mentek Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és ezt mondták neki meg az izráelieknek: Messze földről jöttünk. Kössetek most szövetséget velünk! »
Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket. A közösség fejedelmei pedig megesküdtek erre. »
Józsué pedig hívatta őket, és így beszélt hozzájuk: Miért szedtetek rá bennünket? Azt mondtátok: Nagyon messziről érkeztünk. Pedig közöttünk laktok. »
Azok ezt felelték Józsuénak: Mivel tudomásukra jutott a te szolgáidnak, hogy Istenetek, az ÚR megparancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, hogy adja nektek az egész országot, és pusztítsa ki előletek az ország minden lakóját, nagyon féltettük tőletek az életünket, ezért tettük ezt. »
Józsué pedig ezt tette velük: Megmentette őket Izráel fiainak a kezéből, és így nem gyilkolták le őket, »
de elrendelte Józsué azon a napon, hogy a közösségnek, valamint az ÚR oltárának a favágói és vízhordói legyenek azon a helyen, amelyet majd kiválaszt az ÚR. Így van ez ma is. »
Adónícedek, Jeruzsálem királya meghallotta, hogy Józsué elfoglalta Ajt, lakóit pedig teljesen kiirtotta, és úgy bánt Aj városával és királyával, ahogyan Jerikóval és annak királyával, Gibeón lakói viszont békét kötöttek Izráellel, és így közöttük laknak. »
Gyertek el hozzám, és segítsetek, verjük meg Gibeónt, mert békét kötött Józsuéval és Izráel fiaival. »
Erre fölvonult Józsué Gilgálból egész hadseregével, valamennyi vitéz harcosával. »
Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. »
Józsué váratlanul rájuk tört, miután egész éjszaka menetelt Gilgálból. »
Azon a napon, amikor kiszolgáltatta az ÚR Izráel fiainak az emóriakat, beszélt Józsué az ÚRral, majd ezt mondta Izráel előtt: Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is, Hold, az Ajjálón-völgyben! »
Azután visszatért Józsué egész Izráellel a gilgáli táborba. »
De jelentették Józsuénak, hogy megtalálták az öt királyt, akik a makkédái barlangban rejtőznek. »
Józsué ezt mondta: Gördítsetek nagy köveket a barlang szája elé, és rendeljetek oda embereket, hogy őrizzék őket! »
Józsué és Izráel fiai igen nagy csapást mértek rájuk, és szinte teljesen megsemmisítették őket. Csak azok maradtak meg közülük, akik elmenekültek, és bejutottak a megerősített városokba. »
Ekkor visszatért az egész nép épségben Józsuéhoz a makkédái táborba. Senki se merte ezután fenyegetni Izráel fiait. »
Akkor ezt mondta Józsué: Bontsátok ki a barlang száját, és hozzátok ide hozzám azt az öt királyt a barlangból! »
Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így bánik el az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. »
Azután levágta őket Józsué, megölte, és felakasztotta őket öt fára. Ott maradtak a fákon fölakasztva egészen estig. »
Napnyugtakor azután Józsué parancsára levették őket a fákról, bedobták a barlangba, ahol rejtőzködtek, és nagy köveket raktak a barlang szája elé. Ott vannak ezek még ma is. »
Makkédát is elfoglalta Józsué azon a napon, és kardélre hányta királyával együtt. Kiirtotta őket, a város minden lakosát, senkit sem hagyott elmenekülni. Ugyanúgy bánt Makkédá királyával, ahogyan Jerikó királyával. »
Majd továbbvonult Józsué egész Izráellel Makkédából Libná alá, és megtámadta Libnát. »
Majd továbbvonult Józsué egész Izráellel Libnából Lákís alá, és megtámadta. »
Akkor fölvonult Hórám, Gézer királya Lákís segítségére. De Józsué megverte őt népével együtt, senkit sem hagyott elmenekülni. »
Lákísból továbbvonult Józsué egész Izráellel Eglón alá, tábort ütött, és megkezdte a harcot ellene. »
Felvonult azután Józsué Eglónból egész Izráellel Hebrónba, és megtámadták. »
Elfoglalták azt meg a hozzá tartozó városokat is, és kardélre hányták királyával együtt minden lakosát. Senkit sem hagyott Józsué elmenekülni. Ugyanúgy bánt vele, mint Eglónnal: kiirtotta a város minden lakosát. »
Azután visszafordult Józsué egész Izráellel Debír felé, és megtámadta. »
Így győzte le Józsué az egész országot: a hegyvidéket és a Délvidéket, a Sefélá-alföldet és a dombvidéket meg azok valamennyi királyát. Senkit sem hagyott elmenekülni, hanem kiirtott minden lelket, ahogyan megparancsolta Izráel Istene, az ÚR. »
Megverte őket Józsué Kádés-Barneától Gázáig és Gósen egész földjét Gibeónig. »
Mindezeket a királyokat és országukat egyetlen hadjárattal hódoltatta meg Józsué, mert Izráel Istene, az ÚR harcolt Izráelért. »
Azután visszatért Józsué egész Izráellel a gilgáli táborba. »
Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágasd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! »
Józsué váratlanul rájuk tört egész hadseregével a Méróm vizénél, és megrohanta őket. »
Úgy tett velük Józsué, ahogyan meghagyta neki az ÚR: Lovaik inát átvágatta, harci kocsijaikat pedig fölgyújtotta. »
Ezeknek a királyoknak minden városát elfoglalta Józsué királyaikkal együtt, és kardélre hányta, kiirtotta őket, ahogyan Mózes, az ÚR szolgája megparancsolta. »
De a halmokon álló városokat nem perzselte föl Izráel, egyedül csak Hácórt perzselte fel Józsué. »
Így foglalta el Józsué azt az egész országot: a hegyvidéket, az egész Délvidéket és Gósen egész földjét, a Sefélá-alföldet és az Arábá-völgyet, Izráel hegyvidékét és alföldjét »
Hosszú ideig viselt háborút Józsué ezek ellen a királyok ellen. »
Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az ÚR: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni. »
Ez lett Izráel fiainak az öröksége Kánaán földjén. Eleázár pap és Józsué, Nún fia meg a törzsek családfői osztották ki örökségül Izráel fiainak; »
Mivel József fiaiból két törzs lett, Manassé és Efraim, ezért a lévitáknak nem adtak birtokrészt az országban, hanem csak városokat, hogy azokban lakjanak, meg az azokhoz tartozó legelőket nyájaik és egyéb jószáguk számára. »
Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az ÚR Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. »
Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának. »
Kálébnak, Jefunne fiának is Júda fiai között adtak birtokrészt, ahogyan az ÚR megparancsolta Józsuénak: Kirjat-Arbát, Anák apjának városát, azaz Hebrónt. »
Így kapták meg örökségüket József fiai, Manassé és Efraim. »
Manassé törzsének is jutott kisorsolt rész; ő volt ugyanis József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának jutott Gileád és Básán, mert harcos ember volt. »
Manassé többi fiának is jutott örökség, nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semída fiainak. Ezek József fiának, Manassénak a férfi leszármazottai nemzetségenként. »
Ezek odamentek Eleázár paphoz meg Józsuéhoz, Nún fiához meg a fejedelmekhez, és ezt mondták: Az ÚR megparancsolta Mózesnek, hogy testvéreink között nekünk is adjon örökséget. Adott is nekik örökséget az ÚR parancsa szerint apjuk testvérei között. »
Józsué azt felelte nekik: Ha olyan nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak a perizziek és a refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke! »
Erre azt mondták József fiai: Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a síkságon lakó kánaániaknak mind vas harci kocsijaik vannak: Bét-Seánban és falvaiban is, meg Jezréel síkságán is. »
Akkor ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még? Miért nem mentek el, és veszitek birtokba azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR? »
Azután osszátok fel magatok között hét részre! Júda maradjon meg a maga területén délen, József háza is maradjon meg a maga területén északon. »
El is indultak azok a férfiak, és elmentek. Amikor útra keltek, megparancsolta nekik Józsué, hogy készítsenek leírást az országról. Ezt mondta: Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást! Azután térjetek vissza hozzám, és én kisorsolom köztetek itt, Sílóban, az ÚR színe előtt. »
Elmentek tehát a férfiak, bejárták az országot, és egy könyvben leírást készítettek a városokról a hét birtokrész szerint, azután visszamentek Józsuéhoz a sílói táborba. »
A sorsolás először Benjámin fiainak törzsére, annak nemzetségeire esett. A sorsolásban nekik jutott terület Júda fiai és József fiai közé esett. »
Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását. »
Ezután így szólt az ÚR Józsuéhoz: »
Azután odamentek a léviták családfői Eleázár paphoz és Józsuéhoz, Nún fiához meg az izráeli törzsek családfőihez, »
Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba. »
Ekkor összehívta Józsué egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit, és ezt mondta nekik: Én már élemedett korú öregember vagyok. »
Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az ÚR, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. »
Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az URat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! »
A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az URat akarjuk szolgálni! »
Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az URat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. »
A nép így felelt Józsuénak: Az URat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. »
Így kötött szövetséget Józsué azon a napon népe javára, elébe tárva a rendelkezéseket és a törvényeket Sikemben. »
Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvénykönyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az ÚR szentélyénél volt. »
Majd ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz majd a tanú ellenünk, mert ez hallotta az ÚRnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz majd a tanú ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket! »
Ezután elbocsátotta Józsué a népet, mindenkit a maga örökségébe. »
Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az URat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? »
József háza kémeket küldött Bételbe. A város neve azelőtt Lúz volt. »
Így sikerült az emóriaknak Har-Hereszben, Ajjálónban és Saalbímban maradniuk. De amikor József házának a keze rájuk nehezedett, kényszermunkások lettek. »
Azután meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában, »
én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott. »
Ezért hagyta helyükön az ÚR ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe. »
Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak! »
Ez a férfi, Jeroboám derék ember volt. Amikor Salamon látta, hogy ez a fiatalember jól végzi munkáját, megtette József házában az összes kényszermunkás felügyelőjévé. »
Az ő idejében építette újjá a bételi Híél Jerikót. Elsőszülött fián, Abírámon vetette meg annak az alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az ÚR szava szerint, amelyet megmondott Józsué, Nún fia által. »
Dán, József és Benjámin, Naftáli, Gád és Ásér. »
mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és a fejedelem is belőle származott, bár az elsőszülöttségi jog Józsefet illette. »
ennek a fia Nún, ennek a fia pedig Józsué volt. »
Manassé fiainak a birtokában voltak Bét-Seán és falvai, Taanak és falvai, Megiddó és falvai, Dór és falvai. Ezekben laktak Izráel fiának, Józsefnek az utódai. »
Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet, és lombsátrakban lakott. Bizony nem tettek így Izráel fiai Józsuénak, Nún fiának az ideje óta egészen eddig. Igen nagy volt az öröm. »
Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.) »
De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta, »
Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva »
Intelmül adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen vonult. Ismeretlen beszédet hallottam: »
De elküldött előttük egy embert, a rabszolgának eladott Józsefet. »
Te, emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó izráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé és az egész hozzá tartozó Izráel házáé. »
akkor így felelj: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én kezembe fogom Józsefnek, azaz Efraimnak és Izráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Júda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben. »
Így szól az én Uram, az ÚR: Ez lesz a határ, ezen belül osszátok fel az országot Izráel tizenkét törzse között; de Józsefnek két rész jusson! »
Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu. »
Az URat keressétek, és életben maradtok! Különben rátör József házára, mint a tűz, amely megemészti olthatatlanul Bétel miatt. »
Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene. »
Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek. »
Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából. Megmondta az ÚR! »
Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket. »
Jákób fia volt József, férje annak a Máriának, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek. »
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. »
Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. »
Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. »
József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, »
Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. »
Heródes halála után, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban, »
Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? »
Közöttük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja. »
Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. »
József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, »
Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne. »
Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, »
eljött az arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. »
Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. »
A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt. »
egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. »
Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, »
Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. »
Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié; »
ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkíé, ez Jannajé, ez Józsefé, »
ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákímé; »
Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: Nem József fia ez? »
Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú, »
Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát. »
és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. »
És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le? »
Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét. »
Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást, »
József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, »
Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. »
József pedig magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. »
amíg csak más király nem lett Egyiptomban, aki nem tudott Józsefről. »
Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig, »
Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. »
Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. »
Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől. »
Zebulon törzséből tizenkétezren, József törzséből tizenkétezren, Benjámin törzséből tizenkétezren voltak pecséttel megjelölve. »

Találatok a szövegben 105 találat

A krónikák első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 6 39A léviták városai – (Vö. Józs 21,8-42)
  • 5 1Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem vezették át József elsőszülöttségét a származási jegyzékbe, 2mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és a fejedelem is belőle származott, bár az elsőszülöttségi jog Józsefet illette.
  • 2 2Dán, József és Benjámin, Naftáli, Gád és Ásér.
  • 7 27ennek a fia Nún, ennek a fia pedig Józsué volt. 29Manassé fiainak a birtokában voltak Bét-Seán és falvai, Taanak és falvai, Megiddó és falvai, Dór és falvai. Ezekben laktak Izráel fiának, Józsefnek az utódai.
Józsué könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 24 32József csontjait, amelyeket Egyiptomból hoztak magukkal Izráel fiai, Sikemben temették el, a mezőnek azon a részén, amelyet Jákób vett meg Hamórnak, Sikem atyjának fiaitól száz keszíta ezüstért, és amely József fiainak az öröksége lett. 31Izráel pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik ismerték az ÚRnak mindazokat a tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. 1Józsué megújítja a szövetséget Sikemben Józsué összegyűjtötte Izráel minden törzsét Sikembe, egybehívta Izráel véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit. Odaálltak Isten színe elé. 2Ekkor azt mondta Józsué az egész népnek: Így szól az ÚR, Izráel Istene: A folyamon túl laktak régen atyáitok, Ábrahámnak és Náhórnak az apja, Táré, és más isteneket tiszteltek. 19Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az URat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! 21A nép azonban ezt felelte Józsuénak: Nem! Mi az URat akarjuk szolgálni! 22Ekkor így szólt Józsué a néphez: Magatok vagytok a tanúi annak, hogy ti választottátok az URat, hogy őt szolgáljátok. Ők azt felelték: Tanúi vagyunk. 24A nép így felelt Józsuénak: Az URat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk. 25Így kötött szövetséget Józsué azon a napon népe javára, elébe tárva a rendelkezéseket és a törvényeket Sikemben. 26Azután beírta Józsué ezeket a dolgokat az Isten törvénykönyvébe. Majd fogott egy nagy követ, és odaállította az alá a cserfa alá, amely az ÚR szentélyénél volt. 27Majd ezt mondta Józsué az egész népnek: Ez a kő lesz majd a tanú ellenünk, mert ez hallotta az ÚRnak minden mondását, amikor beszélt velünk. Ez lesz majd a tanú ellenetek, ha megtagadjátok Isteneteket! 28Ezután elbocsátotta Józsué a népet, mindenkit a maga örökségébe. 29Józsué és Eleázár halála Történt pedig ezek után, hogy meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában.
  • 4 8Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az ÚR mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott letették azokat. 10A ládát vivő papok a Jordán közepén álltak, amíg végbe nem ment mindaz, amit Józsué az ÚR parancsára megmondott a népnek. Mindezt már Mózes így parancsolta Józsuénak. A nép pedig sietve átkelt. 1Amikor az egész nép mindenestül átkelt a Jordánon, azt mondta az ÚR Józsuénak: 4Józsué odahívta azt a tizenkét férfit, akiket Izráel fiai közül kijelölt, törzsenként egyet-egyet, 5és azt mondta nekik Józsué: Menjetek be a Jordán közepébe, Isteneteknek, az ÚRnak ládája elé, és vegyen föl mindegyikőtök egy-egy követ a vállára, Izráel törzseinek a száma szerint. 9Tizenkét követ állíttatott föl Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, ahol a szövetség ládáját vivő papok lába állt. Ott is vannak mind a mai napig. 14Az ÚR naggyá tette azon a napon Józsuét egész Izráel szemében: éppúgy tisztelték egész életében, mint ahogyan Mózest tisztelték. 15Az ÚR azt mondta Józsuénak: 17Józsué tehát megparancsolta a papoknak: Jöjjetek ki a Jordánból! 20Azt a tizenkét követ, amelyet a Jordánból vettek ki, Gilgálban állíttatta föl Józsué,
  • 5 13Amikor Józsué Jerikónál volt, föltekintett, és látta, hogy egy férfi áll előtte, kivont karddal a kezében. Odament hozzá Józsué, és megkérdezte tőle: Közénk tartozol, vagy ellenségeinkhez? 15Az ÚR seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz. Józsué így is tett. 2Abban az időben mondta az ÚR Józsuénak: Készíts kőkéseket, és metéld körül újból Izráel fiait! 3Józsué tehát kőkéseket csinált magának, és az Arálót-halmon körülmetélte Izráel fiait. 4Azért metélte őket körül Józsué, mert a hadköteles férfiak, akik kijöttek Egyiptomból, mind meghaltak útközben a pusztában, miután kijöttek Egyiptomból; 7és fiaikat állította a helyükre. Őket metélte körül Józsué. Ezek ugyanis körülmetéletlenek voltak, mert útközben nem metélték körül őket. 9Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: Ma hárítottam el rólatok az egyiptomi gyalázatot. Ezért hívják azt a helyet Gilgálnak mind a mai napig. 14Az pedig így felelt: Nem, én az ÚR seregének a vezére vagyok; éppen most érkeztem. Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram?
  • 6 25A parázna Ráhábot, apja háza népét és minden hozzátartozóját azonban életben hagyta Józsué. Letelepedett Izráelben, és ott él mind a mai napig, mert elrejtette a követeket, akiket Jerikóba küldött kémkedni Józsué. 2Ekkor azt mondta az Úr Józsuénak: Lásd, a kezedbe adom Jerikót és királyát vitéz harcosaival együtt. 6Józsué, Nún fia hívatta tehát a papokat, és így szólt hozzájuk: Vegyétek föl a szövetség ládáját, hét pap pedig vigyen hét kosszarvból készült kürtöt az Úr ládája előtt. 8Úgy is történt, ahogyan Józsué megmondta a népnek. A hét pap, aki a hét kosszarvból készült kürtöt vitte, az Úr előtt vonult, és fújta a kürtöket, az Úr szövetségládája pedig utánuk haladt. 10A népnek azonban megparancsolta Józsué: Ne kiáltsatok, a hangotokat se lehessen hallani, és egy szó se jöjjön ki a szátokból addig, amíg azt nem mondom nektek, hogy törjetek ki csatakiáltásban. Akkor aztán kiáltozzatok! 12Másnap korán reggel fölkelt Józsué, a papok pedig fölvették az Úr ládáját. 16Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltsatok, mert nektek adja az Úr a várost! 22A két férfinak pedig, akik kikémlelték azt a földet, ezt mondta Józsué: Menjetek be annak a parázna nőnek a házába, és hozzátok ki onnan őt és minden hozzátartozóját, ahogyan megesküdtetek neki! 26Abban az időben mondta ezt az átkot Józsué: Átkozott legyen az Úr előtt az az ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit! 27Az Úr Józsuéval volt, és elterjedt a híre az egész országban.
  • 8 3Elindult tehát Józsué az egész hadinéppel, és fölvonultak Aj ellen. Kiválasztott Józsué harmincezer erős vitézt, és elküldte őket éjjel. 9Azután elküldte őket Józsué. Azok elmentek a leshelyre, és elhelyezkedtek Bétel és Aj között, Ajtól nyugatra. Józsué pedig a nép között töltötte ezt az éjszakát. 18Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Nyújtsd ki a kezedben levő dárdát Aj felé, mert a kezedbe adtam azt. Józsué kinyújtotta a kezében levő dárdát a város felé. 1Azután ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj, és ne rettegj! Vedd magad mellé az egész hadinépet, azután indulj és vonulj Aj városa ellen! Meglásd, kezedbe adom Aj királyát, népét, városát és földjét. 10Korán reggel fölkelt Józsué, számba vette a népet, azután fölvonult Izráel véneivel a nép élén Aj ellen. 13Így helyezték el a népet: a tábor egészét a várostól északra, a lesből támadókat pedig a várostól nyugatra. Józsué ezt az éjszakát a völgyben töltötte. 15Józsué és egész Izráel pedig, mintha vereséget szenvedtek volna tőlük, futásnak eredtek a puszta felé. 16Ekkor hadba szólították az egész népet, amely még a városban volt, hogy üldözőbe vegyék őket. És miközben Józsuét üldözték, elszakadtak a várostól. 19Erre a lesben állók gyorsan előjöttek az állásaikból, és rohamra indultak, amint Józsué kinyújtotta a kezét. Behatoltak a városba, és elfoglalták, majd nyomban felgyújtották a várost. 21Amikor ugyanis látta Józsué és egész Izráel, hogy a lesben állók elfoglalták a várost, és a város füstje száll fölfelé, visszafordultak, és vágni kezdték az ajbelieket. 23Aj királyát azonban élve fogták el, és Józsué elé vitték. 26Józsué ugyanis nem eresztette le a kezét, amellyel a dárdát tartotta, amíg Aj valamennyi lakóját ki nem irtották. 27Csak az állatok és a városból összeszedett zsákmány lett Izráel prédájává az ÚR szava szerint, ahogyan megparancsolta Józsuénak. 28Így perzselte föl Józsué Aj városát, és mindörökre sivár romhalmazzá tette. Így van ez ma is. 29Aj királyát pedig felakasztatta egy fára, és ott volt egész estig. De napnyugtakor Józsué parancsára levették a holttestet a fáról, odadobták a városkapu elé, és nagy kőhalmot raktak föléje. Ott van az még ma is. 30Ekkor oltárt épített Józsué az ÚRnak, Izráel Istenének az Ébál-hegyen, 34Azután fölolvasta Józsué a törvény minden igéjét, az áldást és az átkot, pontosan úgy, ahogyan meg van írva a törvénykönyvben. 35Mindabból, amit Mózes megparancsolt, egyetlen szó sem volt, amelyet ne olvasott volna föl Józsué Izráel egész gyülekezete meg az asszonyok, a gyermekek és a hozzájuk csatlakozott jövevények előtt.
  • 9 8Azok ezt mondták Józsuénak: Szolgáid vagyunk. Józsué azonban megkérdezte: Kik vagytok, és honnan jöttetek? 2szövetkeztek egymással, hogy együttesen harcoljanak Józsué és Izráel ellen. 3Gibeón lakói azonban hallva, hogy mit tett Józsué Jerikóval és Aj városával, 6Így mentek Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, és ezt mondták neki meg az izráelieknek: Messze földről jöttünk. Kössetek most szövetséget velünk! 15Józsué ráállt a békére, és szövetséget kötött velük azzal az ígérettel, hogy életben hagyja őket. A közösség fejedelmei pedig megesküdtek erre. 22Józsué pedig hívatta őket, és így beszélt hozzájuk: Miért szedtetek rá bennünket? Azt mondtátok: Nagyon messziről érkeztünk. Pedig közöttünk laktok. 24Azok ezt felelték Józsuénak: Mivel tudomásukra jutott a te szolgáidnak, hogy Istenetek, az ÚR megparancsolta Mózesnek, az ő szolgájának, hogy adja nektek az egész országot, és pusztítsa ki előletek az ország minden lakóját, nagyon féltettük tőletek az életünket, ezért tettük ezt. 26Józsué pedig ezt tette velük: Megmentette őket Izráel fiainak a kezéből, és így nem gyilkolták le őket, 27de elrendelte Józsué azon a napon, hogy a közösségnek, valamint az ÚR oltárának a favágói és vízhordói legyenek azon a helyen, amelyet majd kiválaszt az ÚR. Így van ez ma is.
  • 10 24Miután odavitték ezeket a királyokat Józsuéhoz, magához hívatta Józsué az izráeli férfiakat mind, és azt mondta a harcosok vezéreinek, akik vele jártak: Jöjjetek ide, tegyétek lábatokat ezeknek a királyoknak a nyakára! Azok odamentek, és rátették lábukat azok nyakára. 1Adónícedek, Jeruzsálem királya meghallotta, hogy Józsué elfoglalta Ajt, lakóit pedig teljesen kiirtotta, és úgy bánt Aj városával és királyával, ahogyan Jerikóval és annak királyával, Gibeón lakói viszont békét kötöttek Izráellel, és így közöttük laknak. 4Gyertek el hozzám, és segítsetek, verjük meg Gibeónt, mert békét kötött Józsuéval és Izráel fiaival. 6Józsué megveri az ellenséget Akkor a gibeóniak ezt az üzenetet küldték Józsuénak a gilgáli táborba: Ne hagyd cserben a te szolgáidat! Vonulj föl hozzánk gyorsan, és szabadíts meg minket! Segíts rajtunk, mert a hegyvidéken lakó emóriak királyai összefogtak ellenünk! 7Erre fölvonult Józsué Gilgálból egész hadseregével, valamennyi vitéz harcosával. 8Az ÚR ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki sem állhat meg közülük előtted. 9Józsué váratlanul rájuk tört, miután egész éjszaka menetelt Gilgálból. 12Azon a napon, amikor kiszolgáltatta az ÚR Izráel fiainak az emóriakat, beszélt Józsué az ÚRral, majd ezt mondta Izráel előtt: Nap, maradj veszteg Gibeónban, te is, Hold, az Ajjálón-völgyben! 15Azután visszatért Józsué egész Izráellel a gilgáli táborba. 17De jelentették Józsuénak, hogy megtalálták az öt királyt, akik a makkédái barlangban rejtőznek. 18Józsué ezt mondta: Gördítsetek nagy köveket a barlang szája elé, és rendeljetek oda embereket, hogy őrizzék őket! 20Józsué és Izráel fiai igen nagy csapást mértek rájuk, és szinte teljesen megsemmisítették őket. Csak azok maradtak meg közülük, akik elmenekültek, és bejutottak a megerősített városokba. 21Ekkor visszatért az egész nép épségben Józsuéhoz a makkédái táborba. Senki se merte ezután fenyegetni Izráel fiait. 22Akkor ezt mondta Józsué: Bontsátok ki a barlang száját, és hozzátok ide hozzám azt az öt királyt a barlangból! 25Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek, és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így bánik el az ÚR minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok. 26Azután levágta őket Józsué, megölte, és felakasztotta őket öt fára. Ott maradtak a fákon fölakasztva egészen estig. 27Napnyugtakor azután Józsué parancsára levették őket a fákról, bedobták a barlangba, ahol rejtőzködtek, és nagy köveket raktak a barlang szája elé. Ott vannak ezek még ma is. 28Makkédát is elfoglalta Józsué azon a napon, és kardélre hányta királyával együtt. Kiirtotta őket, a város minden lakosát, senkit sem hagyott elmenekülni. Ugyanúgy bánt Makkédá királyával, ahogyan Jerikó királyával. 29Majd továbbvonult Józsué egész Izráellel Makkédából Libná alá, és megtámadta Libnát. 31Majd továbbvonult Józsué egész Izráellel Libnából Lákís alá, és megtámadta. 33Akkor fölvonult Hórám, Gézer királya Lákís segítségére. De Józsué megverte őt népével együtt, senkit sem hagyott elmenekülni. 34Lákísból továbbvonult Józsué egész Izráellel Eglón alá, tábort ütött, és megkezdte a harcot ellene. 36Felvonult azután Józsué Eglónból egész Izráellel Hebrónba, és megtámadták. 37Elfoglalták azt meg a hozzá tartozó városokat is, és kardélre hányták királyával együtt minden lakosát. Senkit sem hagyott Józsué elmenekülni. Ugyanúgy bánt vele, mint Eglónnal: kiirtotta a város minden lakosát. 38Azután visszafordult Józsué egész Izráellel Debír felé, és megtámadta. 40Így győzte le Józsué az egész országot: a hegyvidéket és a Délvidéket, a Sefélá-alföldet és a dombvidéket meg azok valamennyi királyát. Senkit sem hagyott elmenekülni, hanem kiirtott minden lelket, ahogyan megparancsolta Izráel Istene, az ÚR. 41Megverte őket Józsué Kádés-Barneától Gázáig és Gósen egész földjét Gibeónig. 42Mindezeket a királyokat és országukat egyetlen hadjárattal hódoltatta meg Józsué, mert Izráel Istene, az ÚR harcolt Izráelért. 43Azután visszatért Józsué egész Izráellel a gilgáli táborba.
  • 11 15Ahogyan az ÚR megparancsolta szolgájának, Mózesnek, úgy parancsolta meg Mózes Józsuénak, és úgy cselekedett Józsué. Semmiben sem tért el attól, amit az ÚR Mózesnek parancsolt. 21Abban az időben elment Józsué, és kipusztította az anákiakat a hegyvidékről, Hebrónból, Debírből, Anábból, mindenünnen Júda és Izráel hegyvidékéről. Városaikkal együtt kiirtotta őket Józsué. 23Így foglalta el Józsué az egész országot, pontosan úgy, ahogyan megígérte Mózesnek az ÚR. Józsué pedig átadta azt örökségül Izráelnek, mindegyik törzsnek a maga részét. És béke lett az országban a háború után. 6Akkor ezt mondta az ÚR Józsuénak: Ne félj tőlük, mert holnap ilyenkor Izráelnek adom mindnyájukat halálra sebezve. Vágasd át lovaik inát, és gyújtsd fel harci kocsijaikat! 7Józsué váratlanul rájuk tört egész hadseregével a Méróm vizénél, és megrohanta őket. 9Úgy tett velük Józsué, ahogyan meghagyta neki az ÚR: Lovaik inát átvágatta, harci kocsijaikat pedig fölgyújtotta. 10Józsué elfoglalja az egész országot Akkor visszafordult Józsué, elfoglalta Hácórt, királyát pedig megölte karddal. Mindezeknek a királyságoknak korábban Hácór állt az élén. 12Ezeknek a királyoknak minden városát elfoglalta Józsué királyaikkal együtt, és kardélre hányta, kiirtotta őket, ahogyan Mózes, az ÚR szolgája megparancsolta. 13De a halmokon álló városokat nem perzselte föl Izráel, egyedül csak Hácórt perzselte fel Józsué. 16Így foglalta el Józsué azt az egész országot: a hegyvidéket, az egész Délvidéket és Gósen egész földjét, a Sefélá-alföldet és az Arábá-völgyet, Izráel hegyvidékét és alföldjét 18Hosszú ideig viselt háborút Józsué ezek ellen a királyok ellen.
  • 12 7Ezek annak az országnak a királyai, akiket Józsué és Izráel fiai a Jordánon túl, nyugat felé vertek meg, a Libánon völgyében fekvő Baal-Gádtól a Széír irányában emelkedő Kopasz-hegyig. Izráel törzseinek adta ezt Józsué birtokul, mindegyiknek a maga részét;
  • 17 14De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen nagy a mi népünk, mert mindeddig megáldott bennünket az ÚR. 17Józsué azonban azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy! Nemcsak ez az egy kisorsolt rész jut tehát majd nektek, 1Manassé törzsének is jutott kisorsolt rész; ő volt ugyanis József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának jutott Gileád és Básán, mert harcos ember volt. 2Manassé többi fiának is jutott örökség, nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semída fiainak. Ezek József fiának, Manassénak a férfi leszármazottai nemzetségenként. 4Ezek odamentek Eleázár paphoz meg Józsuéhoz, Nún fiához meg a fejedelmekhez, és ezt mondták: Az ÚR megparancsolta Mózesnek, hogy testvéreink között nekünk is adjon örökséget. Adott is nekik örökséget az ÚR parancsa szerint apjuk testvérei között. 15Józsué azt felelte nekik: Ha olyan nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak a perizziek és a refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke! 16Erre azt mondták József fiai: Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a síkságon lakó kánaániaknak mind vas harci kocsijaik vannak: Bét-Seánban és falvaiban is, meg Jezréel síkságán is.
  • 18 10Józsué pedig sorsot vetett nekik Sílóban, az ÚR színe előtt, és szétosztotta ott Józsué az országot Izráel fiai között, elkészített felosztásuk szerint. 3Akkor ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még? Miért nem mentek el, és veszitek birtokba azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR? 5Azután osszátok fel magatok között hét részre! Júda maradjon meg a maga területén délen, József háza is maradjon meg a maga területén északon. 8El is indultak azok a férfiak, és elmentek. Amikor útra keltek, megparancsolta nekik Józsué, hogy készítsenek leírást az országról. Ezt mondta: Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást! Azután térjetek vissza hozzám, és én kisorsolom köztetek itt, Sílóban, az ÚR színe előtt. 9Elmentek tehát a férfiak, bejárták az országot, és egy könyvben leírást készítettek a városokról a hét birtokrész szerint, azután visszamentek Józsuéhoz a sílói táborba. 11A sorsolás először Benjámin fiainak törzsére, annak nemzetségeire esett. A sorsolásban nekik jutott terület Júda fiai és József fiai közé esett.
  • 22 7Manassé törzse egyik felének Mózes adott örökséget Básánban. A másik felének pedig Józsué adott testvéreik között a Jordánon innen, a nyugati oldalon. Ezeket is elbocsátotta Józsué a sátraikba, és megáldotta őket. 1Józsué elbocsátja a Jordánon túli törzseket Akkor összehívatta Józsué a rúbenieket, gádiakat és Manassé törzse felét, 6Azután megáldotta és elbocsátotta őket Józsué, ők pedig elmentek sátraikba.
  • 1 1Isten parancsa és ígérete Józsuénak Mózesnek, az ÚR szolgájának halála után ezt mondta az ÚR Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: 10Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: 12A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: 16Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz.
  • 2 1Józsué kémeket küld Jerikóba Akkor Józsué, Nún fia titokban két kémet küldött Sittímből, és ezt mondta nekik: Menjetek, vegyétek szemügyre azt a földet és Jerikót! Azok elmentek, betértek egy Ráháb nevű parázna nő házába, hogy ott töltsék az éjszakát. 23Azután visszaindult a két férfi, lejött a hegyekből, átkelt a Jordánon, és megérkezett Józsuéhoz, Nún fiához. Elbeszélték neki mindazt, ami velük történt. 24Ezt mondták Józsuénak: Bizony, kezünkbe adta az ÚR azt az egész földet, máris reszket tőlünk annak a földnek minden lakója.
  • 3 1Józsué másnap korán reggel fölkelt, útnak indultak Sittímből, és eljutottak a Jordánhoz – ő meg Izráel fiai mindnyájan. Ott táboroztak, mielőtt átkeltek volna. 5Józsué ezt mondta a népnek: Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az ÚR. 6A papoknak pedig ezt mondta Józsué: Emeljétek föl a szövetség ládáját, és vonuljatok a nép előtt! Fölemelték tehát a szövetség ládáját, és mentek a nép előtt. 7Az ÚR pedig ezt mondta Józsuénak: A mai naptól kezdve naggyá teszlek téged egész Izráel szemében, hadd tudják meg, hogy veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. 9Azután ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Jöjjetek ide, és hallgassátok meg Isteneteknek, az ÚRnak beszédét! 10Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek – mondta Józsué –, és hogy ő valóban elűzi előletek a kánaániakat, a hettitákat, a hivvieket, a perizzieket, a girgásiakat, az emóriakat és a jebúsziakat:
  • 7 2Józsué ugyanis néhány férfit küldött Jerikóból Ajba, amely Bét-Áven mellett van, Bételtől keletre, és azt mondta nekik: Menjetek, és nézzetek körül azon a földön! A férfiak elmentek, és kikémlelték Ajt. 3Amikor visszatértek Józsuéhoz, azt mondták neki: Ne vonuljon föl az egész nép. Csak két- vagy háromezer ember vonuljon föl, azok is megverik Ajt. Ne fáraszd oda az egész népet, mert kevesen vannak azok. 6Józsué pedig megszaggatta ruháját, arccal a földre borult az ÚR ládája előtt, és úgy maradt estig Izráel véneivel együtt. A fejükre port hintettek. 7Akkor ezt mondta Józsué: Jaj, URam, URam! Miért is hoztad át ezt a népet a Jordánon, ha most az emóriak kezébe adsz bennünket, hogy elpusztítsanak? Bárcsak úgy határoztunk volna, hogy a Jordánon túl maradunk! 10Az ÚR azt felelte Józsuénak: Kelj föl! Miért fekszel ott, arccal a földre borulva? 16Józsué korán reggel fölkelt, felsorakoztatta Izráel törzseit, és a sorsvetés Júda törzsét jelölte meg. 19Ekkor azt mondta Ákánnak Józsué: Fiam, adj dicsőséget az ÚRnak, Izráel Istenének! Tégy bűnvallást előtte, és mondd el nekem, hogy mit tettél, ne titkolj el semmit előlem! 20Ákán így válaszolt Józsuénak: Valóban én voltam az, aki vétkezett az ÚR, Izráel Istene ellen, mert a következőt tettem: 22Ekkor Józsué követeket küldött, akik elfutottak a sátorba. És csakugyan el volt ásva mindez a sátrában, és az ezüst is alatta volt. 23Előhozták a sátorból, odavitték Józsuéhoz és Izráel fiaihoz, és odatették az ÚR színe elé. 24Józsué pedig fogta Ákánt, Zerah fiát, az ezüstöt, a köntöst, az aranyrudat, fiait és leányait, marháit, szamarait és juhait, sátrát és mindenét. Vele volt egész Izráel, és elvitték őket az Ákór-völgybe. 25Ott ezt mondta Józsué: Szerencsétlenséget hoztál ránk! Fordítsa az ÚR ezt a szerencsétlenséget most rád! És megkövezte őket egész Izráel, majd elégették őket. Így kövezték meg őket.
  • 13 1Amikor Józsué élemedett korú öregember lett, ezt mondta neki az ÚR: Te élemedett korú öregember lettél, pedig még igen sok terület maradt az országban, amit birtokba kell venni.
  • 14 1Ez lett Izráel fiainak az öröksége Kánaán földjén. Eleázár pap és Józsué, Nún fia meg a törzsek családfői osztották ki örökségül Izráel fiainak; 4Mivel József fiaiból két törzs lett, Manassé és Efraim, ezért a lévitáknak nem adtak birtokrészt az országban, hanem csak városokat, hogy azokban lakjanak, meg az azokhoz tartozó legelőket nyájaik és egyéb jószáguk számára. 6Júda fiai Gilgálban Józsué elé járultak, és a kenizzi Káléb, Jefunne fia ezt mondta neki: Te tudod, hogy mit mondott az ÚR Mózesnek, az Isten emberének rólam és rólad Kádés-Barneában. 13Józsué megáldotta őt, és örökségül adta Hebrónt Kálébnak, Jefunne fiának.
  • 15 13Kálébnak, Jefunne fiának is Júda fiai között adtak birtokrészt, ahogyan az ÚR megparancsolta Józsuénak: Kirjat-Arbát, Anák apjának városát, azaz Hebrónt.
  • 16 1József fiainak öröksége A József fiainak kisorsolt terület határa Jerikó mellett, a Jordántól indul, Jerikó vizeitől keletre, a pusztában, majd Jerikótól továbbmegy a hegyvidéken Bétel felé. 4Így kapták meg örökségüket József fiai, Manassé és Efraim.
  • 19 49Józsué öröksége Amikor befejezték az örökség szétosztását az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is. 51Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Sílóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így végezték el az ország felosztását.
  • 20 1Ezután így szólt az ÚR Józsuéhoz:
  • 21 1Azután odamentek a léviták családfői Eleázár paphoz és Józsuéhoz, Nún fiához meg az izráeli törzsek családfőihez,
  • 23 1Józsué intelmei Hosszú idő telt el azután, hogy az ÚR mindenfelől nyugalmat adott Izráelnek ellenségeitől. Józsué is élemedett korú öregember lett. 2Ekkor összehívta Józsué egész Izráelt, annak véneit, családfőit, bíráit és elöljáróit, és ezt mondta nekik: Én már élemedett korú öregember vagyok.
Mózes első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 37 28Közben azonban midjáni kereskedők mentek arra, fölhúzták Józsefet a kútból, és eladták Józsefet az izmaelieknek húsz ezüstért. Azok pedig elvitték Józsefet Egyiptomba. 2Ez Jákób nemzetségének a története: Amikor József tizenhét éves lett, testvéreivel együtt a nyájat legeltette, és ő volt a bojtár Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek a fiai mellett. József rossz híreket hordott róluk az apjuknak. 13Izráel ezt mondta Józsefnek: Testvéreid Sikemben legeltetnek. Gyere csak, elküldelek hozzájuk! József ezt felelte neki: Itt vagyok! 1József álmai 3De Izráel Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született, és egy tarka ruhát csináltatott neki. 5Egyszer József álmot látott, és elmondta testvéreinek. Emiatt még jobban meggyűlölték. 12Józsefet eladják testvérei 16József azt felelte: A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, merre legeltetnek? 17Az az ember így felelt: Elmentek innen, és hallottam is, amikor ezt mondták: Menjünk Dótánba! Elment tehát József a testvérei után, és megtalálta őket Dótánban. 23Amikor József odaért a testvéreihez, lehúzták róla a ruháját: a tarka ruhát, amely akkor is rajta volt. 29Amikor Rúben visszatért a kúthoz, József már nem volt a kútban. Akkor megszaggatta a ruháját, 31Akkor fogták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe. 33Ő felismerte, és azt mondta: Az én fiam ruhája ez! Vadállat ette meg, biztosan széttépte Józsefet! 36A midjániak pedig eladták Józsefet Egyiptomban Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának.
  • 39 6Ezért Józsefre bízta mindenét, és semmire sem volt gondja mellette, legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. Józsefnek szép termete és szép arca volt. 20Fogta Józsefet a gazdája, és abba a börtönbe vetette, ahol a király foglyait tartották fogva. Így került József a börtönbe. 1József Potifár házában Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt az izmaeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. 2De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. 4Megnyerte hát József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. 5Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt mindenén, amije csak volt a házban és a mezőn. 7Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! 10Bár az asszony nap mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem engedett neki, és nem feküdt mellé, hogy vele legyen. 11Egy napon, mint mindig, bement József a házba a munkáját végezni. A háznép közül senki sem volt a házban. 16Az asszony magánál tartotta József ruháját, míg az ura haza nem jött. 21De az ÚR Józseffel volt, hűséges maradt hozzá, és gondoskodott róla, hogy elnyerje a börtönparancsnok jóindulatát. 22A börtönparancsnok Józsefre bízta mindazokat a foglyokat, akik a börtönben voltak, és ő dolgoztatta mindazokat, akik ott dolgoztak. 23A börtönparancsnoknak nem kellett törődnie semmivel, ami rá volt bízva, mert az ÚR Józseffel volt, és eredményessé tette az ÚR, amihez hozzáfogott.
  • 41 45Ezután elnevezte a fáraó Józsefet Cáfenat-Panéahnak, és hozzáadta feleségül Ászenatot, Pótiferának, Ón papjának a leányát. Így lett József egész Egyiptom felügyelője. 46József harmincesztendős volt, amikor ott állt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Azután kiment József a fáraó elől, és bejárta egész Egyiptomot. 1József megfejti a fáraó álmait 14Akkor a fáraó hívatta Józsefet, és sietve kihozták a tömlöcből. Ő megborotválkozott, ruhát váltott, és bement a fáraóhoz. 15A fáraó ezt mondta Józsefnek: Álmodtam valamit, de senki sem tudja megfejteni. Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot, meg tudod fejteni. 16József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad megnyugtató választ a fáraónak. 17A fáraó így szólt Józsefhez: Álmomban a Nílus partján álltam. 25Ekkor József így szólt a fáraóhoz: A fáraó két álma egy és ugyanaz. Azt jelentette ki Isten a fáraónak, hogy mit fog cselekedni. 37József Egyiptom felügyelője lesz 39Józsefnek pedig ezt mondta a fáraó: Miután Isten mindezt neked adta tudtul, nincs hozzád fogható értelmes, bölcs ember. 41Azután ezt mondta a fáraó Józsefnek: Nézd, én téged egész Egyiptom felügyelőjévé teszlek! 42Azzal levette a fáraó a pecsétgyűrűt az ujjáról, és József ujjára húzta, gyolcsruhába öltöztette, és aranyláncot tett a nyakába. 44És ezt mondta a fáraó Józsefnek: Én vagyok a fáraó, de nélküled még a kezét vagy lábát sem mozdíthatja senki egész Egyiptomban. 48József összegyűjtött a hét esztendő alatt minden élelmet, ami csak volt Egyiptomban. A városokban helyezte el az élelmet: minden városban a körülötte levő mező élelmét helyezte el. 49József így annyi gabonát halmozott föl, mint a tengerpart homokja: olyan sokat, hogy végül már nem is vették számba, mert megszámlálhatatlan volt. 50Józsefnek két fia született, mielőtt eljött az éhínség esztendeje. Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szülte őket. 51Elsőszülöttjét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát. 54és megkezdődött az éhínség hét esztendeje, ahogyan megmondta József. Éhínség támadt minden országban, de Egyiptomban mindenütt volt kenyér. 55Azután Egyiptomban is éhezni kezdtek mindenütt, és a nép kenyérért kiáltott a fáraóhoz. Ekkor a fáraó ezt mondta az egyiptomiaknak: Menjetek Józsefhez, és tegyétek azt, amit mond nektek! 56Amikor az éhínség kiterjedt az egész országra, József megnyitotta az összes magtárat, és gabonát árult az egyiptomiaknak, mert súlyos volt az éhínség Egyiptomban. 57És az egész földről Egyiptomba mentek Józsefhez gabonát vásárolni, mert súlyos volt az éhínség az egész földön.
  • 42 6József volt tehát az egész ország kormányzója, és ő árulta a gabonát a föld minden népének. Amikor József bátyjai megérkeztek, arccal a földre borultak előtte. 3Elment tehát József tíz bátyja, hogy gabonát vásároljanak Egyiptomban. 4De Benjámint, József öccsét nem küldte el Jákób a bátyjaival, mert arra gondolt: Csak nehogy valami szerencsétlenség érje! 7Amint József meglátta bátyjait, azonnal felismerte őket, de idegennek tettette magát előttük, és keményen beszélt velük. Megkérdezte őket: Honnan jöttetek? Ők így feleltek: Kánaán földjéről jöttünk élelmet vásárolni. 8József tehát felismerte a testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. 9Ekkor József visszaemlékezett az álmokra, amelyeket róluk álmodott, és ezt mondta nekik: Kémek vagytok! Azért jöttetek, hogy kifürkésszétek az ország védtelen részeit! 14De József ezt mondta nekik: Úgy van, ahogyan mondtam nektek, kémek vagytok! 18József visszaküldi testvéreit Benjáminért Harmadnap ezt mondta nekik József: Ezt tegyétek, ha élni akartok, hiszen én is félem az Istent. 23Nem tudták, hogy József érti őket, mert tolmács volt közöttük. 25Akkor megparancsolta József, hogy töltsék meg a zsákjaikat gabonával, de mindegyikük pénzét tegyék vissza a zsákjába, és adjanak nekik útravalót. Így is tettek. 36Apjuk, Jákób ezt mondta nekik: Elveszitek tőlem gyermekeimet! József nincs meg, Simeon sincs meg, és még Benjámint is elviszitek?! Engem sújt mindez!
  • 43 17Az úgy is tett, ahogyan József mondta, és bevezette őket József házába. 15A testvérek Józsefhez érkeznek Fogták tehát az ajándékot, magukhoz vettek kétszer annyi pénzt, meg Benjámint, elindultak, és elmentek Egyiptomba, és megjelentek József előtt. 16Amikor József meglátta köztük Benjámint, így szólt házának felügyelőjéhez: Vidd be ezeket az embereket a házba! Vágj le egy állatot, és készítsd el, mert ma velem ebédelnek ezek az emberek! 18Az embereket félelem fogta el, amikor József házába vezették őket, és ezt mondták: A pénz miatt hoztak ide bennünket, amely a múltkor visszakerült zsákjainkba. Ránk fognak rontani, ránk fognak támadni, és szolgaságra vetnek bennünket szamarainkkal együtt! 19Odaléptek tehát József házának felügyelőjéhez, megszólították a ház ajtajában, 24Azután bevezette őket József házába, adott vizet, és ők megmosták a lábukat, a szamaraiknak pedig abrakot adott. 25Ők pedig előkészítették az ajándékot, mielőtt József délben megjött, mert hallották, hogy ott fognak ebédelni. 26József megvendégeli testvéreit Amikor József hazaérkezett, bevitték neki a házba az ajándékot, amely náluk volt, és földre borultak előtte. 29Amikor József megpillantotta testvérét, Benjámint, anyja fiát, ezt kérdezte: Ez a legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem? Majd ezt mondta: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam! 30Akkor azonban elsietett József, mert öccsét látva elérzékenyült, és a sírás környékezte. Bement azért a belső szobájába, és ott kisírta magát.
  • 45 1József megismerteti magát testvéreivel Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és felkiáltott: Küldjetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, és ekkor József megismertette magát a testvéreivel. 3Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle. 4József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek már közelebb hozzám! Erre aztán közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 27Elbeszélték hát neki mindazt, amit József mondott nekik. És amikor látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, Jákób megkönnyebbült. 9Sietve menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz! 16A fáraó házában meghallották a hírt, hogy megjöttek József testvérei. Tetszett ez a fáraónak és szolgáinak. 17Ezt mondta a fáraó Józsefnek: Mondd meg testvéreidnek: Ezt cselekedjétek: Rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére! 21Izráel fiai így is cselekedtek. József adott nekik szekereket a fáraó parancsa szerint, és útravalót is adott nekik. 26Megmondták neki: József még életben van, sőt egész Egyiptom fölött ő uralkodik! De Jákób szíve hideg maradt, mivel nem hitt nekik. 28Ezt mondta Izráel: Ennyi elég! Csakhogy él még József, a fiam! Megyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok.
  • 47 14József a gabonáért, amelyet vásároltak, már összeszedetett minden pénzt, ami csak fellelhető volt Egyiptom és Kánaán földjén. Ezt a pénzt József a fáraó házának juttatta. 17El is vitték jószágaikat Józsefhez, József pedig adott nekik kenyeret a lovakért, a juhnyájakért, a marhacsordákért és a szamarakért. Ellátta őket kenyérrel abban az esztendőben minden jószágukért. 1József elment, és hírt vitt a fáraónak. Ezt mondta: Apám és testvéreim megérkeztek Kánaán földjéről juhaikkal, marháikkal és mindenükkel, amijük csak van, és már Gósen földjén vannak. 5A fáraó ezt mondta Józsefnek: Apád és testvéreid idejöttek hozzád. 7József apját, Jákóbot is bevezette, és odaállította a fáraó elé. Jákób áldást mondott a fáraóra. 11Így telepítette le József apját és testvéreit, és adott nekik birtokot Egyiptomban, az ország legjobb részén, Ramszesz földjén, ahogyan megparancsolta a fáraó. 12És ellátta József kenyérrel az apját, testvéreit és apja egész háza népét családostul. 15Amikor elfogyott a pénz Egyiptom földjén – meg Kánaán földjén is –, odament valamennyi egyiptomi Józsefhez, és azt mondták: Adj nekünk kenyeret! Miért haljunk meg itt előtted? Hiszen nincs már pénz! 16József így felelt: Adjátok ide jószágaitokat, akkor adok nektek jószágaitokért, ha már nincs pénz. 20József tehát megvásárolta Egyiptom egész földjét a fáraó részére, mert az egyiptomiak mind eladták mezőiket, olyan súlyos volt náluk az éhínség. Így lett a föld a fáraóé. 23Akkor József ezt mondta a népnek: A mai napon megvásároltalak benneteket és földeteket a fáraónak. Itt a vetőmag, vessétek be a földet! 26Így hozta meg József Egyiptomban a földre vonatkozólag azt a mai napig is érvényes rendeletet, hogy a termés egyötöde a fáraóé; csak a papok földje nem volt a fáraóé. 29Amikor közeledett Izráel halálának az ideje, magához hívatta fiát, Józsefet, és ezt mondta neki: Ha elnyertem jóindulatodat, tedd kezedet a csípőm alá, és esküdj meg, hogy szeretettel és hűséggel bánsz velem, és nem Egyiptomban fogsz eltemetni!
  • 50 15József nagylelkűsége testvéreihez Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. 17Mondjátok meg Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. 22József Egyiptomban lakott, mind ő, mind apjának a háza népe. Száztíz esztendeig élt József, 23és megláthatta József Efraim fiait harmadíziglen. Manassé fiának, Mákírnak is születtek gyermekei, és József saját gyermekeivé fogadta őket. 1József ekkor apja arcára borult, siratta, és csókolgatta. 2Azután megparancsolta József az orvosoknak, akik az ő szolgálatában álltak, hogy balzsamozzák be az apját. Az orvosok be is balzsamozták Izráelt. 4Amikor letelt a siratás ideje, így szólt József a fáraó háza népéhez: Ha jóindulattal vagytok irántam, beszéljétek el ezt a fáraónak: 7El is ment József, hogy eltemesse az apját, és vele ment a fáraó minden udvari embere, udvarának vénei és Egyiptom összes vénei 8meg József egész háza népe, testvérei és apjának a háza népe. Csak a gyermekeket meg a juhokat és marhákat hagyták Gósen földjén. 10Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal siratták el ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József. 14Miután József eltemette apját, visszatért Egyiptomba testvéreivel és mindazokkal együtt, akik elkísérték őt apja temetésére. 16Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: 19De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? 24József halála Azután József ezt mondta testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonyosan rátok tekint, és majd elvezet benneteket ebből az országból arra a földre, amelyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak. 25Meg is eskette József Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, akkor vigyétek majd el innen a csontjaimat! 26Azután meghalt József száztíz éves korában. Bebalzsamozták, és egy koporsóba helyezték Egyiptomban.
  • 30 24És elnevezte Józsefnek, mert ezt mondta: Adjon nekem az ÚR még másik fiút is! 25Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre!
  • 33 2Előreállította a szolgálóleányokat és gyermekeiket, mögéjük Leát és gyermekeit, ezek mögé Ráhelt és Józsefet. 7Odalépett Lea is gyermekeivel együtt, és leborultak. Végül odalépett József és Ráhel is, és ők is leborultak.
  • 35 24Ráhel fia volt József és Benjámin.
  • 40 1József álmokat fejt meg a börtönben 3Őrizetbe vétette őket a testőrparancsnok házában, abban a börtönben, ahol fogva tartották Józsefet. 4A testőrparancsnok Józsefet rendelte melléjük, hogy szolgálja ki őket. Jó ideig maradtak őrizetben. 6Amikor reggel bement hozzájuk József, látta rajtuk, hogy izgatottak. 8Ők azt felelték neki: Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse. József ezt mondta nekik: Istennél van a megfejtés. Mondjátok el nekem! 9A főpohárnok elmondta az álmát Józsefnek. Ezt mondta neki: Álmomban egy szőlőtő volt előttem. 12József ezt mondta neki: A megfejtés a következő: A három vessző három nap. 16Amikor a fősütőmester látta, hogy kedvező megfejtést adott, ezt mondta Józsefnek: Nekem meg álmomban három kosár kalács volt a fejemen. 18József ezt válaszolta neki: A megfejtés a következő: A három kosár három nap. 22a fősütőmestert pedig felakasztatta, úgy, ahogy József megfejtette az álmukat. 23De a főpohárnok nem gondolt Józsefre, hanem megfeledkezett róla.
  • 44 1József serlegét Benjámin zsákjába rejtik Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába! 2Serlegemet, az ezüst serleget pedig tedd a legkisebbik zsákjának a szájába gabonája árával együtt! Ő pedig úgy tett, ahogyan József meghagyta neki. 4Kimentek a városból, de még nem jártak messze, amikor József azt mondta háza felügyelőjének: Indulj, eredj azoknak az embereknek a nyomába! Ha utolérted őket, ezt mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? 14Amikor Júda és testvérei bementek József házába, ő még otthon volt. Földre borultak előtte, 15József pedig ezt mondta nekik: Hogy csinálhattatok ilyet? Hát nem tudjátok, hogy a magamfajta ember jósolni is szokott?
  • 46 4Én megyek veled Egyiptomba, és én is foglak visszahozni, és József keze fogja majd le a szemedet. 19Ráhelnek, Jákób feleségének a fia volt József és Benjámin. 20Józsefnek Egyiptom földjén született Manassé és Efraim, akiket Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szült. 27Józsefnek pedig két fia született Egyiptomban. Jákób egész háza népe tehát, amely Egyiptomba ment, hetven lélek volt. 28József találkozik apjával Józsefhez menve Jákób Júdát küldte maga előtt, hogy mutassa az utat Gósenbe. Így érkeztek el Gósen földjére. 29József befogatott a kocsijába, és Gósenbe ment apja, Izráel elé. Amikor meglátta, a nyakába borult, és sokáig sírt a nyakába borulva. 30Izráel azt mondta Józsefnek: Most már meghalhatok, mert megláttam arcodat, hogy még élsz. 31József ezután azt mondta testvéreinek és apja háza népének: Elmegyek, és hírt viszek a fáraónak. Megmondom neki, hogy testvéreim és apám háza népe, akik Kánaán földjén voltak, megérkeztek hozzám,
  • 48 1Történt ezek után, hogy hírül vitték Józsefnek: Apád beteg! Ekkor elvitte hozzá két fiát, Manassét és Efraimot. 2Jákóbnak jelentették: Nézd, József, a fiad jön hozzád! Izráel összeszedte erejét, és felült az ágyon. 3Jákób ezt mondta Józsefnek: A Mindenható Isten megjelent nekem Lúzban, Kánaán földjén, megáldott engem, 8Amikor Izráel meglátta József fiait, megkérdezte: Kik ezek? 9József ezt felelte apjának: Az én fiaim, akiket itt adott nekem az Isten. Jákób így szólt: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg őket! 11Izráel ezt mondta Józsefnek: Nem gondoltam, hogy még meglátom arcodat, és most Isten még azt is megengedte, hogy megláthassam a gyermekeidet. 12Akkor József elhúzta őket apja térdétől, és arccal a földre borult. 13Azután fogta József mindkettőjüket, és odavitte jobb kezével Efraimot Izráel baljára, bal kezével pedig Manassét Izráel jobbjára. 15Azután így áldotta meg Józsefet: Az Isten, akinek színe előtt jártak az őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, 17Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy áttegye Efraim fejéről Manassé fejére. 18József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! 21Azután ezt mondta Izráel Józsefnek: Én már meghalok. De Isten veletek lesz, és visszavisz benneteket atyáitok földjére.
  • 49 22Termő fa ága József, termő fa ága forrás mellett, ágai átnyúlnak a kőfalon. 26Atyád áldásai erősebbek az örök hegyek áldásainál, az örök halmok gyönyörűségénél; szálljanak József fejére, a testvérei között megszentelt fejére!
Mózes második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 13 19József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal!
  • 1 5Összesen hetvenen voltak, akik Jákóbtól származtak; József pedig már Egyiptomban volt. 6Azután meghalt József és valamennyi testvére meg az az egész nemzedék. 8Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet,
  • 17 9Akkor ezt mondta Mózes Józsuénak: Válassz ki férfiakat közülünk, vonulj ki, és ütközz meg Amálékkal! Én pedig odaállok holnap a halom tetejére, és Isten botja a kezemben lesz. 10Józsué úgy cselekedett, ahogyan Mózes mondta neki, és megütközött Amálékkal. Mózes, Áron és Húr pedig fölment a halom tetejére. 13Így győzte le Józsué fegyverrel Amálékot és annak hadinépét. 14Akkor így szólt az ÚR Mózeshez: Írd meg ezt a dolgot emlékeztetőül egy könyvben, és vésd jól Józsué emlékezetébe! Mert Amáléknak még az emlékét is eltörlöm majd az ég alól!
  • 24 13Elindult tehát Mózes és szolgája, Józsué. Mielőtt fölment Mózes az Isten hegyére,
  • 32 17Amikor Józsué meghallotta a nép hangos kiáltozását, így szólt Mózeshez: Csatazaj hallatszik a táborból!
  • 33 11Az ÚR pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az egyik ember beszél a másikkal. Amikor visszatért a táborba, a szolgálatára rendelt ifjú, Józsué, Nún fia nem távozott el a sátorból.
Mózes ötödik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 31 14Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Közel van már az az idő, amikor meg kell halnod. Hívd ide Józsuét, és álljatok meg a kijelentés sátrában, hogy megbízást adjak neki. Odament tehát Mózes és Józsué, és megálltak a kijelentés sátrában. 1Józsué Mózes utódja 3Az ÚR, a te Istened fog átkelni előtted, és ő fogja kipusztítani előled azokat a népeket, és így a birtokukat majd elfoglalhatod. Józsué fog átkelni előtted, ahogyan azt megmondta az ÚR. 7Akkor odahívta Mózes Józsuét, és ezt mondta neki az egész Izráel előtt: Légy erős és bátor, mert te fogsz bemenni ezzel a néppel arra a földre, amelyet az ÚR esküvel ígért oda atyáiknak, és te osztod azt fel majd köztük. 23Majd megbízást adott Isten Józsuénak, Nún fiának, és ezt mondta: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, amelyet esküvel ígértem meg nekik. Én veled leszek!
  • 1 38Józsué, Nún fia azonban, aki melletted szokott állni, bemegy majd oda. Őt bátorítsd, mert ő fogja örökségéhez juttatni Izráelt.
  • 3 21Józsuénak pedig megparancsoltam abban az időben: Saját szemeddel láttad mindazt, amit Istenetek, az ÚR tett ezzel a két királlyal. Így bánik el az ÚR mindazokkal az országokkal, amelyekbe te bevonulsz. 28Józsuénak azonban adj parancsot, erősítsd és bátorítsd őt, mert ő fog átkelni e nép élén, és a földet, amelyet te látsz, ő osztja majd fel nekik örökségül.
  • 27 12Ha átkeltek a Jordánon, a Garizím-hegyen ezek álljanak fel, hogy megáldják a népet: Simeon, Lévi és Júda, Issakár, József és Benjámin.
  • 32 44Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt.
  • 33 13Józsefre ezt mondta: Megáldotta földjét az ÚR az égből hulló harmat ajándékával és a lenti vizekkel: 16a föld bőséges ajándékával, a csipkebokorban lakónak kegyével. Szálljon ez József fejére, a testvérek közt megszenteltnek fejére!
  • 34 9Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az ÚR.
A bírák könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 2 7A nép pedig az URat szolgálta Józsué egész életében meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, és akik látták az ÚRnak mindazokat a nagy tetteit, amelyeket véghezvitt Izráelért. 6Józsué halála és temetése Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, ki-ki a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot. 8Azután meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában, 21én sem űzök ki többé egyetlen népet sem előlük azok közül, akiket Józsué a halálakor itt hagyott. 23Ezért hagyta helyükön az ÚR ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.
  • 1 1Történt Józsué halála után, hogy Izráel fiai megkérdezték az URat: Melyikünk vonuljon fel elsőnek a kánaániak ellen, hogy harcoljon ellenük? 22József törzse elfoglalja Bételt Felvonult József háza is Bétel ellen. Az ÚR velük volt. 23József háza kémeket küldött Bételbe. A város neve azelőtt Lúz volt. 35Így sikerült az emóriaknak Har-Hereszben, Ajjálónban és Saalbímban maradniuk. De amikor József házának a keze rájuk nehezedett, kényszermunkások lettek.
Az apostolok cselekedetei (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 7 13A második alkalommal József megismertette magát testvéreivel, és így a fáraó tudomására jutott József származása. 9Az ősatyák pedig féltékenykedtek Józsefre, és eladták Egyiptomba, de Isten vele volt. 14József pedig magához hívatta atyját, Jákóbot és hetvenöt főből álló egész rokonságát. 18amíg csak más király nem lett Egyiptomban, aki nem tudott Józsefről. 45Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogány népek földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig,
  • 1 23Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást,
  • 4 36József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita,
Mózes negyedik könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 10József fiai közül: Efraimból Elísámá, Ammíhúd fia, Manasséból pedig Gamlíél, Pedácúr fia, 32József fiai közül Efraim fiainak a leszármazottai nemzetségenként és nagycsaládonként névjegyzékbe véve, húszévestől fölfelé minden hadköteles,
  • 11 28Akkor megszólalt Józsué, Nún fia, aki ifjúkorától fogva Mózes szolgája volt, és ezt mondta: Uram, Mózes, tiltsd meg nekik!
  • 13 11A József törzséhez tartozó Manassé-törzsből Gaddí, Szúszí fia. 16Így hívták azokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy kémleljék ki az országot. Mózes Hóséát, Nún fiát Józsuénak nevezte el.
  • 14 6De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik az országba küldött kémek között voltak, megszaggatták ruhájukat, 30Nem mentek be arra a földre, amelyről felemelt kézzel megesküdtem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. 38Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek, hogy kikémleljék az országot.
  • 26 28József fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Manassé és Efraim. 37Efraim fiainak a nemzetségeiből összesen harminckétezer-ötszázat vettek számba. Ezek voltak József fiai nemzetségeik szerint. 65Mert az ÚR megmondta nekik, hogy meg kell halniuk a pusztában. Nem is maradt meg közülük senki, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia.
  • 27 1Ekkor előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak a fia volt. A Manassé nemzetségei közül való leányok nevei ezek voltak: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá. 12Józsué Mózes utódja 18Az ÚR ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, aki rátermett ember. Tedd rá kezedet, 21De Józsué álljon majd mindig Eleázár pap elé, és ő kérjen neki az úrímmal döntést az ÚRtól. A kapott parancs szerint induljon majd harcba, és a kapott parancs szerint térjen haza Izráel fiaival, az egész közösséggel együtt. 22Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta neki az ÚR. Maga mellé vette Józsuét, odaállította Eleázár pap és az egész közösség elé,
  • 32 12kivéve Kálébot, a kenizzi Jefunne fiát és Józsuét, Nún fiát, mivel ők hűségesen követték az URat. 28Mózes ekkor parancsot adott Eleázár papnak és Józsuénak, Nún fiának, meg az izráeli törzsek családfőinek velük kapcsolatban. 33Mózes tehát nekik, Gád és Rúben fiainak meg József fiai közül Manassé törzse felének adta Szíhónnak, az emóriak királyának országát és Ógnak, Básán királyának országát, azt a földet városaival és a városok körüli területekkel együtt.
  • 34 17Név szerint ezek legyenek azok a férfiak, akik felosztják közöttetek örökségül az országot: Eleázár pap és Józsué, Nún fia. 23József fiai közül: Manassé fiainak a törzséből Hanníél fejedelem, Éfód fia,
  • 36 1Előálltak a Gileád fiainak nemzetségéből való családfők – Gileád Manassé fiának, Mákírnak a fia volt, József fiai nemzetségeiből –, beszélni kezdtek Mózes előtt, meg a fejedelmek, azaz Izráel fiainak a családfői előtt, 5Ekkor parancsot adott Mózes Izráel fiainak az ÚR akarata szerint, és ezt mondta: Igaza van József fiai törzsének! 12József fiának, Manassénak a nemzetségéből való emberekhez mentek feleségül, és így örökségük megmaradt atyjuk nemzetségének a törzsénél.
Sámuel második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 19 21Tudja a te szolgád, hogy vétkezett, de látod, én jöttem ma elsőnek József egész házából, hogy elébe menjek az én uramnak, királyomnak!
A királyok első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 11 28Ez a férfi, Jeroboám derék ember volt. Amikor Salamon látta, hogy ez a fiatalember jól végzi munkáját, megtette József házában az összes kényszermunkás felügyelőjévé.
  • 16 34Az ő idejében építette újjá a bételi Híél Jerikót. Elsőszülött fián, Abírámon vetette meg annak az alapját, és legkisebb fián, Szegúbon állította fel a kapuját, az ÚR szava szerint, amelyet megmondott Józsué, Nún fia által.
Nehémiás könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 8 17Lombsátrakat készített tehát a fogságból hazatért egész gyülekezet, és lombsátrakban lakott. Bizony nem tettek így Izráel fiai Józsuénak, Nún fiának az ideje óta egészen eddig. Igen nagy volt az öröm.
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 77 16Megváltottad hatalmaddal népedet, Jákób és József fiait. (Szela.)
  • 78 67De József sátrát megvetette, nem Efraim törzsét választotta,
  • 80 2Figyelj ránk, Izráel pásztora, aki úgy terelgeted Józsefet, mint egy nyájat! Te, aki kerúbokon trónolsz, jelenj meg ragyogva
  • 81 6Intelmül adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen vonult. Ismeretlen beszédet hallottam:
  • 105 17De elküldött előttük egy embert, a rabszolgának eladott Józsefet.
Ezékiel próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 37 16Te, emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé és a hozzá tartozó izráelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé és az egész hozzá tartozó Izráel házáé. 19akkor így felelj: Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Én kezembe fogom Józsefnek, azaz Efraimnak és Izráel hozzá tartozó törzseinek a fáját, hozzáillesztem Júda fájához, egy fát csinálok belőlük, és eggyé lesznek a kezemben.
  • 47 13Így szól az én Uram, az ÚR: Ez lesz a határ, ezen belül osszátok fel az országot Izráel tizenkét törzse között; de Józsefnek két rész jusson!
  • 48 32Négyezer-ötszáz könyök hosszú a keleti oldal, és három kapu van rajta: Józsefé egy kapu, Benjáminé egy kapu és Dáné egy kapu.
Ámósz próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5 6Az URat keressétek, és életben maradtok! Különben rátör József házára, mint a tűz, amely megemészti olthatatlanul Bétel miatt. 15Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene.
  • 6 6Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek.
Abdiás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 18Jákób háza tűz lesz, József háza láng, Ézsau háza meg pozdorja: meggyújtják és felégetik; nem marad meg senki Ézsau házából. Megmondta az ÚR!
Zakariás próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 10 6Hatalmassá teszem Júda házát, és József házát megsegítem. Hazahozom őket, irgalmas leszek hozzájuk, és olyanok lesznek, mintha nem is vetettem volna el őket. Mert én, az ÚR vagyok az Istenük, és meghallgatom őket.
Máté evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 16Jákób fia volt József, férje annak a Máriának, akitől Jézus született, akit Krisztusnak neveznek. 18Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. 19Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. 20Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. 24József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt,
  • 2 13Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. 19Heródes halála után, íme, az Úr angyala álomban megjelent Józsefnek Egyiptomban,
  • 13 55Vajon nem az ácsmester fia ez? Nem az ő anyját hívják Máriának, testvéreit pedig Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak?
  • 27 56Közöttük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja. 57Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. 59József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte,
Márk evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 6 3Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne.
  • 15 40Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, 43eljött az arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. 45Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek. 47A magdalai Mária és Mária, József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
Lukács evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 27egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve.
  • 2 4Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 16Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.
  • 3 23Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié; 24ez Mattáté, ez Lévié, ez Melkíé, ez Jannajé, ez Józsefé, 30ez Simeoné, ez Júdáé, ez Józsefé, ez Jónámé, ez Eljákímé;
  • 4 22Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: Nem József fia ez?
  • 23 50Volt egy József nevű ember, Arimátiából, a júdeaiak egyik városából, a nagytanács tagja, derék és igaz férfiú,
János evangéliuma (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 45Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: a názáreti Jézust, József fiát.
  • 4 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek.
  • 6 42És azt kérdezték: Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?
  • 19 38Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de csak titokban, mert félt a zsidóktól –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus holttestét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus holttestét.
A zsidókhoz írt levél (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 4 8Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.
  • 11 21Hit által áldotta meg a haldokló Jákób József mindegyik fiát, és botja végére hajolva imádkozott. 22Hit által gondolt József élete végén Izráel fiainak kivonulására, és rendelkezett temetése felől.
A jelenések könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 7 8Zebulon törzséből tizenkétezren, József törzséből tizenkétezren, Benjámin törzséből tizenkétezren voltak pecséttel megjelölve.