Keresés a Bibliában

2akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. 6aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 4Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!

KNB SZIT STL BD RUF KG


3Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Levél a laodiceai gyülekezethez

14A laodiceai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete:

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus főpapi imádsága

17 1Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, 5és most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett.
24Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt.

Jézus a tengeren jár (Mt 14,22-33; Mk 6,45-52)

16Estefelé lementek tanítványai a tengerhez,

KNB SZIT STL BD RUF KG