Keresés a Bibliában

16ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem,

KNB SZIT STL BD RUF KG


16Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, 2teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel,

KNB SZIT STL BD RUF KG


32Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. 33Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

KNB SZIT STL BD RUF KG


Krisztus példája: engedelmessége a kereszthalálig

2 1Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, 5Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 21mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. 7Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. 15De nem igaz az, hogy amilyen a vétek, olyan a kegyelmi ajándék is. Mert ha annak az egynek a bűne miatt sokan haltak meg, még inkább igaz, hogy Isten kegyelme és ajándéka kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus kegyelme által sokakra. 34Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.

KNB SZIT STL BD RUF KG