Keresés a Bibliában

Nekem az élet Krisztus!

18De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok, 19mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. 20Ezért szívemből várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok. 21Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. 22Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor hogy melyiket válasszam: nem tudom. 23Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; 24de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. 25Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való növekedésetekre és örömötökre; 26így még inkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.

KNB SZIT STL BD RUF KG