Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)

Dániel próféta könyve

10 Dánielhez mennyei követ jön1Círus perzsa király uralkodása harmadik évében kijelentést kapott Dániel, akit Baltazárnak is neveztek. Igaz ez a kijelentés, amely súlyos háborúkról szól. Ő figyelt a kijelentésre, és megértette a látomást. Dán 1,7.21 
2Azokban a napokban én, Dániel, gyászoltam három egész héten át.
3Ízletes ételt nem ettem, húst és bort nem vettem a számba, olajjal sem kentem meg magamat, míg el nem telt a három hét.
   4Az első hónap huszonnegyedikén a nagy folyamnak, a Tigrisnek a partján voltam. 1Móz 2,14 
5Föltekintettem, és láttam egy gyolcsruhába öltözött férfit, akinek színarany öv volt a derekán. Ez 19,2;  Dán 12,6;  Jel 1,13  6Teste olyan volt, mint a drágakő, arca fénylett, mint a villám, szemei, mint az égő fáklyák. Karjai és lábai csillogtak, mint a fénylő réz, és beszéde oly hangos volt, mint a tömeg zúgása. Ez 1,27 
   7Egyedül én, Dániel, láttam ezt a látomást. A férfiak, akik velem voltak, nem látták a látomást, mert nagy rémület fogta el őket; elmenekültek és elrejtőztek. ApCsel 9,7 
8Én magamra maradva láttam ezt a nagy látomást, de engem is elhagyott az erőm, belesápadtam, és nem tudtam az erőmet összeszedni. 9Hallottam hangos beszédét, és amikor hangos beszédét meghallottam, ájultan roskadtam arcommal a földre. Dán 8,18  10Ekkor megérintett egy kéz, és fölsegített térdeimre és tenyereimre.
   11Ezt mondta nekem: Dániel, akit az Isten kedvel! Figyelj arra, amit neked mondok, és állj fel, mert neked hoztam üzenetet! Amikor így szólt hozzám, reszketve felálltam.
12Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. 13A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, az egyik legfőbb vezér segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, Dán 10,20-21  14de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól.
   15Miközben így beszélt hozzám, lehajtottam a fejemet, és némán hallgattam. Dán 8,18 
16Ekkor egy emberhez hasonló lény megérintette ajkamat. Én pedig kinyitottam a számat, és így kezdtem beszélni az előttem állóhoz: Uram, a látomás alatt annyira elfogott a fájdalom, hogy nem tudtam erőmet összeszedni. Ézs 6,7;  Jer 1,9  17De uram, hogyan is merne a te szolgád beszélni veled, ó, uram! Még most sincs semmi erőm, és a lélegzetem is elállt. 18Akkor ismét megérintett az az emberhez hasonló lény, és hogy bátorságot öntsön belém, Dán 8,18  19ezt mondta: Ne félj te, akit az Isten kedvel! Békesség neked! Légy erős, légy erős! Amikor így beszélt hozzám, megerősödtem, és ezt mondtam: Beszélj, uram, mert megerősítettél engem! Jel 1,17 
   20Azután így szólt: Tudod-e, miért jöttem hozzád? Nekem most újra harcolnom kell Perzsia vezérével, és miután végeztem vele, a görögök vezére következik. Dán 10,13 
21De előbb elmondom neked, hogy mi van megírva az igazság könyvében. Senki sincs, aki velem tartana azok ellen, csak Mihály, a ti vezéretek.