Keresés a Bibliában

A páska megünneplése – (Vö. 2Kir 23,21-23)

35 1Jósiás páskát is tartott az ÚR tiszteletére Jeruzsálemben, és levágták a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napján. 2Szolgálatba állította a papokat, és az ÚR házának szolgálatára buzdította őket. 3A lévitáknak pedig, akik egész Izráel tanítói voltak, és az ÚRnak voltak szentelve, ezt mondta: Helyezzétek el a szent ládát a templomban, amelyet Salamon, Dávid fia, Izráel királya épített. Nem kell többé a vállatokon hordoznotok. Most már Isteneteknek, az ÚRnak és népének, Izráelnek szolgáljatok! 4Készüljetek családonként és beosztásotok szerint, Dávidnak, Izráel királyának és fiának, Salamonnak az előírásai szerint, 5álljatok föl a szentélyben úgy, hogy testvéreiteknek, a nép családjainak a csoportjai szerint legyenek a lévita családok osztályai! 6Vágjátok le a páskabárányt, miután megszenteltétek magatokat, és készítsétek el testvéreiteknek, teljesítve az ÚRnak Mózes által adott rendelkezését!
7Jósiás a népnek, mindazoknak, akik ott voltak, juhokat, bárányokat és kecskegidákat ajándékozott, mindezeket a páskához, szám szerint harmincezret, továbbá háromezer marhát. Ezek mind a király jószágai voltak. 8Vezető emberei pedig önkéntes ajándékot adtak a népnek, a papoknak és a lévitáknak: Hilkijjá, Zekarjá és Jehíél, Isten házának a felügyelői kétezer-hatszáz páskabárányt és háromszáz marhát adtak a papoknak. 9Kónanjá és testvérei, Semajá és Netanél, továbbá Hasabjá, Jeíél és Józábád, a léviták vezető emberei ötezer páskabárányt és ötszáz marhát adományoztak a lévitáknak.
10Miután felkészültek a szolgálatukra, helyükre álltak a papok; a léviták is beosztásuk szerint, ahogyan a király parancsolta. 11Majd levágták a páskabárányt, és a papok hintették a vért, a léviták pedig lenyúzták a bőrt. 12Különválasztották az égőáldozatra való állatokat, és átadták csoportonként a nép családjainak, hogy vigyék oda az ÚRnak, ahogyan meg van írva Mózes könyvében. Ugyanígy jártak el a marhákkal is. 13És megsütötték a páskabárányt előírás szerint, a szent adományokat pedig megfőzték fazekakban, üstökben és lábasokban, és gyorsan kiosztották az egész népnek. 14Azután maguknak és a papoknak készítették el, mert Áron fiai, a papok éjszakáig az égőáldozatoknak és a kövérjének a feláldozásával voltak elfoglalva. Ezért a léviták készítették el maguknak és Áron fiainak, a papoknak is. 15Ászáf fiai, az énekesek is a helyükön voltak Dávidnak, Ászáfnak, Hémánnak és Jedútúnnak, a király látnokának a parancsa szerint. A kapuőrök is ott voltak minden kapunál. Nem volt szabad letenniük a szolgálatot, ezért testvéreik, a léviták készítették el nekik.
16Így rendezték el mindenben az ÚRnak szóló istentiszteletet azon a napon, megtartva a páskát és bemutatva az égőáldozatokat is az ÚR oltárán, Jósiás király parancsa szerint. 17Megtartották tehát az ott levő izráeliek a páskát abban az időben meg a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át. 18Nem tartottak ehhez hasonló páskát Izráelben Sámuel próféta ideje óta. Izráel királyai közül senki sem tartott olyan páskát, amilyet Jósiás tartott a papokkal, lévitákkal, egész Júdával, az ott levő izráeliekkel meg Jeruzsálem lakóival. 19Jósiás uralkodásának a tizennyolcadik évében tartottak ilyen páskát.

Jósiás elesik a megiddói csatában – (Vö. 2Kir 23,29-30)

20Azok után, hogy Jósiás helyreállíttatta a templomot, felvonult Nékó, Egyiptom királya, hogy harcoljon Karkemisnél, az Eufrátesz mellett. Jósiás azonban csatába szállt vele. 21Pedig Nékó követeket küldött hozzá ezzel az üzenettel: Nem veled van dolgom, Júda királya! Nem ellened jöttem most, hanem az ellen a ház ellen, amellyel hadakozom, és Isten parancsolta, hogy siessek. Állj félre az Isten elől, aki velem van, hogy el ne pusztítson! 22Jósiás azonban nem tért ki előle, hanem a csatára készülve álruhába öltözött. Nem hallgatott Nékó szavaira, amelyek pedig az Isten szájából származtak; fölvonult, hogy megütközzék Megiddó síkságán.
23Az íjászok azonban eltalálták Jósiás királyt, és a király ezt mondta szolgáinak: Vegyetek le innen, mert súlyosan megsebesültem! 24Szolgái levették a harci kocsiról, egy másik kocsira tették, és Jeruzsálembe vitték. Ott meghalt, és eltemették ősei sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem gyászolta Jósiást.
25Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeikben. El is rendelték ezt Izráelben. Fel is vannak jegyezve ezek a siratóénekek között.
26Jósiás egyéb dolgai és kegyes tettei, amelyek megfeleltek annak, amit az ÚR előír törvényében, 27egész története elejétől a végéig meg van írva az Izráel és Júda királyairól szóló könyvben.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet