Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

A jeruzsálemi templom építése

3 1Azután elkezdte építeni Salamon az ÚR házát Jeruzsálemben, a Mórijjá-hegyen, ahol az ÚR megjelent apjának, Dávidnak, azon a helyen, amelyet Dávid kijelölt, a jebúszi Ornán szérűjén. 2Uralkodása negyedik évében, a második hónap második napján kezdte meg az építkezést.
3Így szabta meg Salamon az Isten háza építésekor az alapméreteket: hosszúsága a régi könyökmérték szerint hatvan könyök, szélessége húsz könyök volt. 4Az eléje épített csarnok hossza a templom szélességének megfelelően húsz könyök, magassága százhúsz könyök volt. A belsejét színarannyal borította be. 5A főépületet beburkolta ciprusfával, azt pedig finom arannyal burkolta be, és pálmafákat meg füzéreket készíttetett rá. 6Díszítésül beborította a templomot drágakövekkel. Az arany parvajimi arany volt. 7Arannyal vonatta be a templomot, a gerendákat, a küszöböket, a falakat és az ajtószárnyakat is, a falakra pedig kerúbokat vésetett.

A szentek szentje

8Azután elkészíttette a szentek szentjének az épületét. Ennek a hosszúsága a templom szélességének megfelelően húsz könyök, szélessége is húsz könyök volt, és hatszáz talentum finom arannyal vonatta be azt. 9A szegek súlya ötven aranysekel volt. A felső szobákat is arannyal vonatta be.
10Készíttetett a szentek szentjének az épületébe két kerúbszobrot, és arannyal vonatta be azokat. 11A kerúbok szárnyainak a hosszúsága együttvéve húsz könyök volt. Az első kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával a második kerúb szárnyát érintette. 12A második kerúb egyik öt könyök hosszú szárnyával szintén a templom falát, a másik öt könyök hosszú szárnyával pedig az első kerúb szárnyát érintette. 13Ezeknek a kerúboknak a szárnyai kiterjesztve tehát húsz könyököt tettek ki. Lábukon álltak, és befelé tekintettek. 14Kárpitot is készíttetett kék és piros bíborból, karmazsinból és lenből, amelyekbe kerúbokat szövetett.

Két oszlop a templom előtt

15A templom elé két harmincöt könyök magas oszlopot készíttetett, a tetejükre pedig öt könyök magas oszlopfőket.
16Készíttetett lánc formájú füzéreket, és rárakatta azokat az oszlopfőkre, azután készíttetett száz gránátalmát, és rárakatta azokat a füzérekre. 17Azután felállíttatta az oszlopokat a templommal szemben, egyiket jobb felől, másikat bal felől. A jobboldalit Jákínnak, a baloldalit Bóáznak nevezte el.