Keresés a Bibliában

Intés megszentelődésre

4 1Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 2Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.

KNB SZIT STL BD RUF KG