Keresés a Bibliában

A pusztai vándorlás intő példája

10 1Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában.
6Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 8De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.

KNB SZIT STL BD RUF KG