Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 6 SZIT 24 RUF 12 KG 10

Találatok a szövegekben

Mert nagyon régóta, Dávid és Ászáf idejétől fogva voltak az énekeseknek vezetői, és voltak Istent dicsérő és hálaadó énekek. »
Rendelkezéseid olyanok nekem, mint az énekek, azon a helyen, ahol jövevény vagyok. »
Énekek éneke. Salamoné. »
Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek – így szól az én Uram, az ÚR. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket. »
Hémánnál és Jedútúnnál voltak a harsonák, a cintányérok és az istenes énekeket kísérő hangszerek. Jedútún fiai a kapunál voltak. »
Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen a bejáratnál, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, és látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Összeesküvés! Összeesküvés! »
Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeikben. El is rendelték ezt Izráelben. Fel is vannak jegyezve ezek a siratóénekek között. »
A léviták főemberei ezek voltak: Hasabjá, Sérébjá és Jésúa, Kadmíél fia; hozzátartozóik pedig velük szemben állva énekelték a dicsérő és magasztaló énekeket, ahogyan Dávid, az Isten embere elrendelte, egyik kórus szemben a másikkal. »
Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből! »
Habakuk próféta imádsága. A panaszénekek dallamára. »
mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, »
Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. »

Találatok a szövegben 11 találat

Nehémiás könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 12 46Mert nagyon régóta, Dávid és Ászáf idejétől fogva voltak az énekeseknek vezetői, és voltak Istent dicsérő és hálaadó énekek. 24A léviták főemberei ezek voltak: Hasabjá, Sérébjá és Jésúa, Kadmíél fia; hozzátartozóik pedig velük szemben állva énekelték a dicsérő és magasztaló énekeket, ahogyan Dávid, az Isten embere elrendelte, egyik kórus szemben a másikkal.
A zsoltárok könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 119 54Rendelkezéseid olyanok nekem, mint az énekek, azon a helyen, ahol jövevény vagyok.
  • 137 3Mert akik elhurcoltak minket, énekszót követeltek tőlünk, és akik sanyargattak, öröméneket: Énekeljetek nekünk a Sion-énekekből!
Énekek éneke (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 1 1Énekek éneke. Salamoné.
Ámósz próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 8 3Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek – így szól az én Uram, az ÚR. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket.
A krónikák első könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 16 42Hémánnál és Jedútúnnál voltak a harsonák, a cintányérok és az istenes énekeket kísérő hangszerek. Jedútún fiai a kapunál voltak.
A krónikák második könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 23 13Amikor látta, hogy a király ott áll az emelvényen a bejáratnál, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, és látta az énekeseket a hangszerekkel, akik a dicsérő énekeket vezették, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és ezt mondta: Összeesküvés! Összeesküvés!
  • 35 25Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeikben. El is rendelték ezt Izráelben. Fel is vannak jegyezve ezek a siratóénekek között.
Habakuk próféta könyve (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3 1Habakuk próféta imádsága. A panaszénekek dallamára.
Pál levele az efezusiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 5 19mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak,
Pál levele a kolosséiakhoz (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014))
  • 3 16Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek.