92
1Zsoltár. Ének. Szombatnapra.
2Jó dolog az Urat dicsérni,
nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni,
3hirdetni reggelenként kegyelmedet,
éjjelente hűségedet
4tízhúrú hárfával,
énekszóval, lanttal.
5Mert tetteiddel megörvendeztettél, Uram,
s ujjongok kezed műveinek.
6Milyen nagyok, Uram, műveid,
milyen mélységesek gondolataid!
7De az oktalan ember nem ismeri,
s az esztelen nem érti ezt meg.
8Amikor elburjánzanak, mint a fű, a bűnösök,
és virágzásnak indulnak, akik gonoszt cselekszenek,
s ez pusztulásukra lesz örökkön örökre.
9De te, Uram, fölséges vagy örökké!
10Mert íme, Uram, a te ellenségeid,
a te ellenfeleid elvesznek,
és akik gonoszat tesznek, mind szétszóródnak.
11De engem erőssé teszel, mint a bivalyt,
s gazdagon elárasztasz olajjal.
12Szemem lenézi majd ellenségeimet,
és gonosz támadóimról hallani fog fülem.
13Az igaz virul majd, mint a pálma,
és terebélyesedik, mint a Libanon cédrusa.
14Az Úr házában vannak elültetve,
Istenünk udvaraiban virulnak.
15Még késő öregségükben is gyümölcsöt hoznak,
bőven teremnek és jól érzik magukat,
16hirdetve, hogy igazságos az Úr, az én menedékem,
és nincs igazságtalanság benne.
Jegyzetek
92,1 Himnusz, amelyben egy hívő megvallja Istent, aki új szemléletmódot ajándékozott neki. A zsoltár a fogság utáni közösség szombati imája volt.
92,2 Felszólítás a dicsőítő hálaadásra.
92,5 A hála és dicsőítés okai: az imádkozó újra felismerte Isten gondolatainak mélységét. Legyőzi a kételyeket és biztossá válik hitében.