41
1A karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2Boldog, aki a szegénynek gondját viseli!
A nyomorúság napján megmenti őt az Úr.
3Az Úr megtartja őt és élteti,
boldoggá teszi a földön,
és nem adja át ellenségei dühének.
4Az Úr megsegíti őt fájdalmainak ágyán;
Enyhülést adsz neki, valahányszor betegen fekszik.
5Így szóltam: »Uram, kegyelmezz nekem,
gyógyíts meg, bár vétettem ellened!«
6Ellenségeim rosszat mondanak rólam:
»Mikor hal meg, hogy neve is kivesszen?«,
7s ha eljön valaki, hogy meglátogasson,
hiábavalóságot beszél;
Szíve megszedi magát gonoszsággal,
kimegy az utcára és kibeszéli.
8Suttog ellenem minden ellenségem,
rosszat terveznek ellenem.
9»Átok borult rá,
ha lefekszik, nem kel föl többé.«
10Még jó barátom is, akiben reméltem,
aki kenyeremet ette, felemelte sarkát ellenem.
11Te azonban, Uram, légy hozzám irgalmas,
állíts talpra engem,
hadd fizessek meg nekik!
12Abból tudom majd meg, hogy bennem kedved leled,
hogy ellenségem nem örvendezik fölöttem.
13Felkarolsz engem ártatlanságomért,
és színed elé állítasz mindörökké.
14Áldott legyen az Úr, Izrael Istene,
öröktől fogva mindörökké.
Ámen! Ámen!
Jegyzetek
41,1 Egy beteg imája, amelyben a köszönet és a kérés egymásba fonódik. Az eredeti szöveg a királyok idejében keletkezett. A fogság után az írástudók egy csoportja átdolgozta, akkor nyerte el jelenlegi alakját. A szöveg helyenként megromlott és nehezen értehető.
41,2 Aki a szükséget szenvedővel törődik, az számíthat Isten segítségére (Mt 5,7).
41,10 A Jn 13,18 idézi (vö. Mk 14,18 is), és a nem őszinte barátra vonatkozó kijelentést iskarióti Júdásra alkalmazza.
41,10 Javított szöveg.
41,14 A dicsőítés nem tartozik a zsoltár szövegéhez. A zsoltárkönyv első gyűjteményét zárja le, amely Dávid nevéhez fűződik.