Keresés a Bibliában

50

1Simon, Oniás fia, a főpap,élete folyamán rendbehozta Isten házát,
és napjai során megerősítette a templomot.

2Ő építette ki a templom magasságát,
a kettős épületet és a templom oromzatát.

3Napjaiban a kutak vízben bővelkedtek,
és megteltek módfelett, mint a tenger.

4Gondját viselte népének, és megmentette a pusztítástól,

5a várost erős kézzel nagyobbította.
Dicsőséget nyert, amikor a nép előtt járt-kelt,
kibővítette a templom és az udvar bejáratát.

6Olyan volt ő, mint a hajnalcsillag a felhők között,
miként a telihold, mikor világít a maga idején,

7mint a ragyogó nap, úgy tündökölt ő Isten templomában,

8mint a fölséges felhők közt pompázó szivárvány,
mint a rózsa a tavasz napjain,
és mint a liliom a folyóvíz mellett,
mint a Libanon virágai a nyár napjain,

9mint a lobogó tűz, mint a tűzben égő tömjén,

10mint az edény színaranyból,
amely mindenféle drágakővel ékes,

11mint a viruló olajfa
s a magasba törő ciprus.
Ilyen volt ő, amikor magára vette a díszruhát
és teljes pompába öltözött,

12amikor felment a szent oltárhoz,
s a szent ruhában ékeskedett.

13Amikor átvette a papok kezéből a hússzeleteket,
s az oltár mellé állt,
körülvette őt a testvérek koszorúja,
mint a cédruscsemeték Libanon hegyén,

14és körülötte álltak, mint a pálmalevelek,
Áron összes fiai díszükben,

15az Úr áldozataival kezükben
Izrael egész közössége előtt,
amíg be nem végezte az oltárszolgálatot,
és el nem rendezte a Magasságbeli Király áldozatát.

16Majd kinyújtotta kezét italáldozatra,
és áldozott a szőlőfürt véréből,

17kiöntötte az oltár aljára,
fölséges illatul a magasságbeli Fejedelemnek.

18Ekkor Áron fiai felkiáltottak,
vert harsonákba fújtak,
és hatalmas harsogást hallattak
emlékeztetőül Isten előtt.

19Az egész nép együttvéve pedig
sietve arcra borult a földön,
hogy imádják az Urat, Istenüket,
és könyörögjenek a mindenható, fölséges Istenhez.

20Majd az énekesek hallatták hangjukat,
s a nagy templom betelt a felhangzó kellemes énekkel.

21Imával könyörgött a nép a felséges Úrhoz,
amíg véget nem ért az Úr szolgálata,
és be nem fejezték a teendőket.

22Akkor leszállt és kiterjesztette kezét
Izrael fiainak egész közösségére,
hogy Isten áldását vegye ajkára,
s az ő nevével dicsekedjen.

23Ekkor leborultak másodízben,
hogy fogadják áldását.

24Most pedig kérjétek a mindenség Istenét,
aki nagy dolgokat vitt véghez az egész földön,
aki megsokasította napjainkat anyánk méhétől fogva,
és irgalma szerint cselekedett velünk:

25adja meg nekünk a szív vidámságát,
s hogy béke legyen napjainkban Izraelben, örök időkre,

26hogy Izrael elhiggye: Velünk van Isten irgalma,
és megment minket napjaiban!

27Két népet utál a lelkem,
a harmadik pedig nem is nép, hogy gyűlölhetném:

28akik Szeír hegyén laknak, s a filiszteusok,
meg a balga nép, amely Szíchemben lakik.

29A bölcsesség és fegyelem tanítását
ebbe a könyvbe írta Jézus, Sírák fia Jeruzsálemből,
aki szívéből újra kiárasztotta a bölcsességet.

30Boldog, aki ezekben a javakban foglalatoskodik!
Aki megszívleli őket, bölcs lesz mindenkor,

31mert ha ezeket cselekszi, ereje lesz mindenre,
mert Isten világosságának nyomában jár.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

50,1 Simon főpap minden valószínűség szerint azonos II. Simeonnal (Kr. e. 218-192). Az ő fia volt III. Oniás, az utolsó szádokita főpap. Simeon az ideális vezető megtestesítője.

50,6 Sírák fia tizenkét hasonlattal írja le a főpapot.

50,12 Ideális istentisztelet leírása.

50,13 A »testvérek« a papok.

50,24 Dicsőítő ének Isten hűségéről. Sírák fia (Kr. e. 180-ban) még nem tudhatott arról, hogy Simeon főpap fiát, III. Oniást a testvére, Jázon – IV. Antióchosz Epifánész támogatásával – elűzte a főpapi méltóságból (Kr. e. 175-ben vagy utána).

50,29 Vö. Előszó.

Előző fejezet Következő fejezet