Keresés a Bibliában

10 1Így szólt továbbá az Úr Mózeshez: 2»Készíts magadnak két ezüstből vert trombitát, hogy egybehívhasd velük a közösséget, amikor el kell indítani a tábort. 3Ha mindkét trombitát megfúvatod, gyűljön egybe hozzád az egész közösség a szövetség sátrának ajtajához. 4Ha csak egyet fúvatsz, jöjjenek hozzád a fejedelmek, Izrael közösségének fejei. 5Ha hosszú, szaggatott hang harsan, indítsák el a tábort az elsők, azok, akik kelet felé vannak; 6a trombita második szavára, s ugyanilyen harsogására szedjék fel sátraikat azok, akik dél felé tartózkodnak; ekképpen tegyenek a többiek is. Ha indulni kell, harsogjanak a trombiták, 7ha pedig egybe kell gyűjteni a népet, egyhuzamban zengjenek a trombiták, s ne szaggatottan harsogjanak. 8Áron fiai, a papok fújják a trombitákat: örök rendtartás legyen ez nemzedékről nemzedékre közöttetek. 9Ha hadba mentek földetekről az ellenség ellen, amely hadakozik ellenetek, harsogtassátok ezeket a trombitákat és megemlékezik rólatok az Úr, a ti Istenetek, és megszabadultok ellenségeitek kezéből. 10Ha áldozati lakomátok, ünnepnapotok vagy a hó első napja van, fújjátok meg ezeket a trombitákat egészen elégő- és békeáldozataitok mellett, hogy emlékezzék meg rólatok Istenetek. Én az Úr vagyok a ti Istenetek.«
11A második esztendőben, a második hónapban, a hó huszadik napján felemelkedett a felhő a szövetség hajlékáról, 12és elindultak Izrael fiai, csapataik szerint, a Sínai pusztájából. A felhő a Párán pusztájában ereszkedett le.
13Először indították el táborukat az Úrnak Mózes által adott parancsa szerint 14Júda fiai, csapataik szerint; a fejedelmük Nahson, Aminádáb fia volt; 15Isszakár fiai törzsének fejedelme Natanael, Szuár fia volt, 16Zebulon törzsének fejedelme Eliáb, Helon fia volt.
17Aztán lebontották a hajlékot és elindultak Gersonnak és Merárinak fiai, akik vitték.
18Erre aztán elindultak Rúben fiai, csapataik és rendjük szerint; fejedelmük Heliszúr, Sedeúr fia volt; 19Simeon fiai törzsének fejedelme Salámiel, Szúrisaddáj fia volt, 20Gád törzsének fejedelme Eliászáf, Dúel fia volt.
21Aztán elindultak a kaátiták, akik a szent helyen levő dolgokat vitték. Addig vitték a hajlékot, amíg a felállítás helyére nem érkeztek.
22Aztán elindították táborukat Efraim fiai, csapataik szerint; seregük fejedelme Elisáma, Ammiúd fia volt; 23Manassze fiai törzsének fejedelme Gamáliel, Fadasszúr fia volt, 24Benjamin törzsének fejedelme Abidán, Gedeon fia volt.
25Valamennyi tábor után utolsóknak Dán fiai indultak el, csapataik szerint; seregük fejedelme Ahiézer, Ammisaddáj fia volt; 26Áser fiai törzsének fejedelme Fegiel, Okrán fia volt, 27Naftali fiai törzsének fejedelme Áhira, Enán fia volt.
28Ezek voltak Izrael fiainak táborai és ekként indultak csapataik szerint, amikor elindultak.
29Azt mondta ekkor Mózes Hóbábnak, a mádiánita Ráguel fiának, az ő rokonának: »Íme, elindulunk arra a helyre, amelyet nekünk fog adni az Úr; gyere velünk, s jót teszünk veled, mert jót ígért az Úr Izraelnek.« 30Az így felelt neki: »Nem megyek veled, hanem visszatérek szülőföldemre.« 31Ám ő azt mondta: »Ne hagyj el minket; te ugyanis tudod, hol kell tábort ütnünk a pusztában, légy tehát vezetőnk. 32Ha velünk jössz, azoknak a javaknak a legjavát, amelyeket az Úr nekünk juttat, neked fogjuk adni.«
33Elindultak tehát az Úr hegyétől és megtettek háromnapi utat, mert az Úr szövetségének ládája három napig haladt előttük, helyet keresve a tábornak. 34Nappal az Úr felhője is felettük volt, mialatt vonultak. 35Valahányszor pedig felemelték a ládát, ezt mondta Mózes: »Kelj fel, Uram, hadd széledjenek szét ellenségeid, s hadd futamodjanak meg színed elől, akik gyűlölnek téged.« – 36Amikor pedig letették, ezt mondta: »Térj vissza, Uram, Izrael seregének sokaságához.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,1 A trombitákra vonatkozó utasítások már az indulás közvetlen előkészületei. Az egyes ünnepek kezdetét később trombitaszó jelezte, amelyet Jeruzsálemtől kezdve láncszerűen adtak tovább.

10,11 A pusztai vándorlás elbeszélése. Itt ismét szót kapnak a régebbi hagyományok (J,E).

10,29 Mózes egyezkedik a sógorával, hogy a pusztát jól ismerő mádiánitákat rávegye, hogy velük jöjjenek.

Előző fejezet Következő fejezet