Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

50

1Simon, Oniás fia, a főpap,élete folyamán rendbehozta Isten házát,
és napjai során megerősítette a templomot.

2Ő építette ki a templom magasságát,
a kettős épületet és a templom oromzatát.

3Napjaiban a kutak vízben bővelkedtek,
és megteltek módfelett, mint a tenger.

4Gondját viselte népének, és megmentette a pusztítástól,

5a várost erős kézzel nagyobbította.
Dicsőséget nyert, amikor a nép előtt járt-kelt,
kibővítette a templom és az udvar bejáratát.

6Olyan volt ő, mint a hajnalcsillag a felhők között,
miként a telihold, mikor világít a maga idején,

7mint a ragyogó nap, úgy tündökölt ő Isten templomában,

8mint a fölséges felhők közt pompázó szivárvány,
mint a rózsa a tavasz napjain,
és mint a liliom a folyóvíz mellett,
mint a Libanon virágai a nyár napjain,

9mint a lobogó tűz, mint a tűzben égő tömjén,

10mint az edény színaranyból,
amely mindenféle drágakővel ékes,

11mint a viruló olajfa
s a magasba törő ciprus.
Ilyen volt ő, amikor magára vette a díszruhát
és teljes pompába öltözött,

12amikor felment a szent oltárhoz,
s a szent ruhában ékeskedett.

13Amikor átvette a papok kezéből a hússzeleteket,
s az oltár mellé állt,
körülvette őt a testvérek koszorúja,
mint a cédruscsemeték Libanon hegyén,

14és körülötte álltak, mint a pálmalevelek,
Áron összes fiai díszükben,

15az Úr áldozataival kezükben
Izrael egész közössége előtt,
amíg be nem végezte az oltárszolgálatot,
és el nem rendezte a Magasságbeli Király áldozatát.

16Majd kinyújtotta kezét italáldozatra,
és áldozott a szőlőfürt véréből,

17kiöntötte az oltár aljára,
fölséges illatul a magasságbeli Fejedelemnek.

18Ekkor Áron fiai felkiáltottak,
vert harsonákba fújtak,
és hatalmas harsogást hallattak
emlékeztetőül Isten előtt.

19Az egész nép együttvéve pedig
sietve arcra borult a földön,
hogy imádják az Urat, Istenüket,
és könyörögjenek a mindenható, fölséges Istenhez.

20Majd az énekesek hallatták hangjukat,
s a nagy templom betelt a felhangzó kellemes énekkel.

21Imával könyörgött a nép a felséges Úrhoz,
amíg véget nem ért az Úr szolgálata,
és be nem fejezték a teendőket.

22Akkor leszállt és kiterjesztette kezét
Izrael fiainak egész közösségére,
hogy Isten áldását vegye ajkára,
s az ő nevével dicsekedjen.

23Ekkor leborultak másodízben,
hogy fogadják áldását.

24Most pedig kérjétek a mindenség Istenét,
aki nagy dolgokat vitt véghez az egész földön,
aki megsokasította napjainkat anyánk méhétől fogva,
és irgalma szerint cselekedett velünk:

25adja meg nekünk a szív vidámságát,
s hogy béke legyen napjainkban Izraelben, örök időkre,

26hogy Izrael elhiggye: Velünk van Isten irgalma,
és megment minket napjaiban!

27Két népet utál a lelkem,
a harmadik pedig nem is nép, hogy gyűlölhetném:

28akik Szeír hegyén laknak, s a filiszteusok,
meg a balga nép, amely Szíchemben lakik.

29A bölcsesség és fegyelem tanítását
ebbe a könyvbe írta Jézus, Sírák fia Jeruzsálemből,
aki szívéből újra kiárasztotta a bölcsességet.

30Boldog, aki ezekben a javakban foglalatoskodik!
Aki megszívleli őket, bölcs lesz mindenkor,

31mert ha ezeket cselekszi, ereje lesz mindenre,
mert Isten világosságának nyomában jár.