Keresés a Bibliában

8 1Egybegyűlt az egész nép, mint egy ember, a Víz-kapu előtti térségen, és felszólították Ezdrás írástudót, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek. 2Odahozta tehát Ezdrás pap a törvényt a hetedik hónap első napján a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé, akik érteni tudtak belőle. 3Reggeltől délig felolvasott belőle nyilvánosan a férfiaknak s a nőknek és azoknak, akik érteni tudtak belőle a Víz-kapu előtti téren. Az egész nép füle figyelt a törvény könyvére.
4Ezdrás írástudó felállt egy faemelvényre, amelyet a felolvasás céljaira készített. Mellette álltak jobb felől Matatiás, Semeja, Anaja, Urija, Helkija és Maaszja, balján pedig: Fadája, Misaél, Melkia, Hásum, Hásbadána, Zakarja és Mesullám. 5Majd felnyitotta Ezdrás a könyvet az egész nép előtt, – magasabban állt ugyanis az egész népnél – és amikor felnyitotta, felállt az egész sokaság. 6Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent. Erre az egész nép kiterjesztett kézzel ráfelelte: »Ámen, ámen.« Aztán meghajoltak és arcukkal a földre borulva imádták Istent.
7Ezután Józsue, Báni, Serebja, Jámin, Akkub, Seftáj, Hódija, Maaszja, Kelita, Azarja, Jozabád, Hánán Pelaja és a leviták kifejtették a törvényt a népnek. A nép pedig állva maradt a helyén. 8Ezután felolvastak az Isten törvényének könyvéből, érthetően, majd megmagyarázták és kifejtették, amit felolvastak. 9Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: »Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!« Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. 10Azt mondta nekik: »Menjetek, egyetek zsírosat, igyatok rá édes mustot! Juttassatok egy-egy falatot azoknak is, akik nem készítettek maguknak, mert a mi Urunk szent napja ez! Ne szomorkodjatok, mert az Úr öröme a ti erőtök!« 11Majd csendre intették a leviták az egész népet, ezekkel a szavakkal: »Hallgassatok el, szent nap ez, ne szomorkodjatok!« 12Erre az egész nép eltávozott, hogy egyék, igyék, falatokat juttasson a szegényeknek, és nagy örömünnepet üljön, mert megértették a szavakat, amelyre oktatta őket.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

8,1 Semmit nem ért Jeruzsálem újjáépítése az erkölcs helyreállítása nélkül. A lelki összetevő az alapja annak, amire az új Izraelt építeni lehetett: a Törvény hatályba helyezése biztosította számára az önazonosságot és a függetlenséget a környező ellenséggel szemben. Ezdrás feladata a lelki megújulás megvalósítása.