Keresés a Bibliában

13 1Azon a napon Jézus kiment a házból és leült a tenger mellett. 2Nagy tömeg gyűlt össze körülötte. Ezért beszállt egy bárkába, leült, az egész tömeg pedig a parton állt.
3Sok mindent elmondott nekik példabeszédekben: »Íme, kiment a magvető vetni. 4Amint vetette a magot, némelyik mag az útfélre esett. Jöttek a madarak és fölszedegették. 5Más magok köves helyre estek, ahol nem volt sok földjük. Hamar kikeltek, mert nem voltak mélyen a földben. 6De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, s mivel nem volt gyökerük, elszáradtak. 7Néhány másik a tövisek közé esett. A tövisek felnőttek és elfojtották őket. 8Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat. 9Akinek van füle, hallja meg!«
10Odamentek hozzá a tanítványok és megkérdezték tőle: »Miért példabeszédekben szólsz hozzájuk?« 11Ő ezt válaszolta nekik: »Mert nektek megadatott, hogy megismerjétek a mennyek országának titkait, nekik viszont nem adatik meg. 13Azért szólok hozzájuk példabeszédekben, mert néznek, de nem látnak, s hallgatnak, de nem hallanak és nem értenek.

14Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése, aki azt mondta:
‘Hallván hallotok majd, de nem értetek,
és nézvén néztek, de nem láttok.

15Mert elhízott a szíve e népnek,
a fülükkel nehezen hallanak,
a szemüket pedig behunyták,
nehogy lássanak a szemükkel,
halljanak a fülükkel,
értsenek a szívükkel;
nehogy megtérjenek, s meggyógyítsam őket’
.

18Halljátok hát, hogy mit jelent a magvető példabeszéde: 19Amikor valaki hallja az ország igéjét, s nem érti meg, akkor eljön a gonosz és elragadja, amit a szívébe vetettek: ez az, ami az útfélre esett. 20A köves helyre hullott mag pedig az, aki hallja az igét, s mindjárt be is fogadja örömmel, 21de nincs gyökere, és csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkozik. 22A tövisek közé hullott pedig az, aki hallja az igét, de a világ gondjai és a csalóka gazdagság elfojtja azt, és az gyümölcsöt nem hoz. 23A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

13,3 Példabeszéd vagy parabola: olyan elbeszélés, amely hétköznapi dolgok ill. események elmondásával valójában mélyebb igazságokról beszél. A magvetőről szóló példabeszéd tanítása az, hogy az evangélium hirdetésének sorsa és gyümölcse nagy mértékben függ a hallgatók személyes hozzáállásától.

13,13 Amikor tanított, Jézusnak biztosan nem az volt a célja, hogy ne értsék meg; ez esetben elég lett volna, ha meg sem szólal. Mivel azonban félő volt, hogy félreértik, olyan szavakat használt, amelyek az igazságot csak sejteni engedték. Így azok, akik egészen meg akarták érteni őt, megkérdezhették, és ő nyíltan elmondta nekik az igazságot; azok viszont, akik rosszakaratúan hallgatták őt, nem kérdezték szavainak értelmét, és megmaradtak vakságukban.