Keresés a Bibliában

5Ő pedig megkérdezte őket: »Hány kenyeretek van?« Azok azt felelték: »Hét.« 6Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjen le a földre. Fogta a hét kenyeret, hálát adott, megszegte és odaadta tanítványainak, hogy eléjük tegyék; és azok a tömeg elé tették. 7Egy kevés haluk is volt; azokat is megáldotta, és szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8Aztán ettek és jóllaktak. Végül a megmaradt darabokból hét kosárral szedtek össze. 9Akik ettek, mintegy négyezren voltak. Majd elbocsátotta őket.
10Ő pedig azonnal beszállt a hajóba tanítványaival és Dalmanuta vidékére ment. 11Ekkor kijöttek a farizeusok, elkezdtek vele vitatkozni, és kísértették őt, égi jelet kérve tőle. 12Ekkor lelke mélyéből felsóhajtott és azt mondta: »Miért kér jelet ez a nemzedék? Bizony, mondom nektek: nem kap jelet ez a nemzedék.« 13Azután otthagyta őket, ismét a hajóba szállt, és átkelt a túlsó partra.

KNB SZIT STL BD RUF KG