Keresés a Bibliában

7Aztán magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett. 8Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. 9Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. 10Azt mondta nekik: »Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. 11Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük.« 12Azok elmentek, és hirdették, hogy tartsanak bűnbánatot. 13Sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és azok meggyógyultak.
14Heródes király is hallott róla, mert a neve ismert volt már. Azt mondták: »Keresztelő János támadt fel a halálból, azért működnek benne a csodatévő erők.« 15Mások pedig így szóltak: »Illés ő.« Ismét mások azt mondták: »Próféta ez; mintha egy lenne a próféták közül.« 16Ezeket hallva Heródes így szólt: »János, akinek a fejét vetettem, az támadt fel a halálból.«
17Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. 18János ugyanis azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« 19Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. 20Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. 21Egyszer azonban, amikor Heródes a születésnapján lakomát rendezett országa nagyjainak, ezredeseinek és Galilea előkelőségeinek, 22bement Heródiás lánya és táncolt nekik. Ez nagyon tetszett Heródesnek és az asztaltársaságnak. A király erre azt mondta a lánynak: »Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked.« 23Meg is esküdött neki, hogy: »Bármit kérsz, megadom neked, akár az országom felét is!« (Eszt 5,3}<fs) 24Az kiment és megkérdezte anyjától: »Mit kérjek?« Az így szólt: »Keresztelő János fejét.« 25Erre nagy sietve bement a királyhoz és előadta kérelmét: »Azt akarom, hogy rögtön add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« 26A király elszomorodott, de az esküje és az asztaltársak miatt nem akarta kedvét szegni. 27Rögtön elküldte a hóhért, megparancsolta, hogy hozzák el a fejét egy tálon. Az lefejezte a tömlöcben, 28elhozta a fejét egy tálon, és átadta a lánynak, a lány pedig odaadta anyjának. 29Amikor a tanítványai megtudták ezt, eljöttek, elvitték a testét és sírba helyezték.

KNB SZIT STL BD RUF KG