Keresés a Bibliában

13 1Amikor a templomból kiment, az egyik tanítványa ezt mondta neki: »Mester! Nézd, milyen kövek, és micsoda épületek!« 2Jézus azt felelte neki: »Látod-e mindezeket a hatalmas építményeket? Nem marad itt kő kövön, amelyet le ne rombolnának.«
3Ezután az Olajfák hegyén leült a templommal szemben. Péter és Jakab, János és András külön megkérdezték tőle: 4»Mondd el nekünk, mikor történnek ezek, és mi lesz a jele annak, amikor mindez teljesedni készül?«
5Jézus így válaszolt nekik: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket. 6Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják, hogy én vagyok, és sokakat félrevezetnek. 7Amikor pedig harcokról és háborús hírekről hallotok, ne rémüljetek meg. Ennek be kell következni, de ez még nem a vég. (Dán 2,28) 8Mert nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen; itt is, ott is földrengések lesznek és éhínség. Ez a gyötrelmek kezdete.
9Ti azonban vigyázzatok magatokra. Átadnak majd benneteket a törvényszékeknek, megvernek a zsinagógákban, helytartók és királyok elé állítanak benneteket énérettem, hogy tanúságot tegyetek előttük. 10Előbb azonban minden nemzet számára hirdetni kell az evangéliumot. 11Amikor bíróság elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit beszéljetek. Mondjátok azt, ami abban az órában megadatik nektek. Hiszen nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek. 12Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét, az apa a fiát; a gyermekek szüleik ellen támadnak, és halálra juttatják őket. 13Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül.
14Amikor látjátok, hogy a pusztító gyalázatott áll, ahol nem kellene – aki olvassa, értse meg –, akkor azok, akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe! (Dán 9,27}<fs) 15Aki pedig a tetőn van, ne szálljon le, és ne menjen be, hogy elvigyen valamit a házából, 16aki pedig a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elvigye a köntösét! 17Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok azért, hogy mindez ne télen történjék! 19Mert olyan szorongattatás napjai lesznek ezek, amilyen még nem volt mostanáig a világ kezdetétől, amit Isten teremtett, és nem is lesz többé. (Dán 12,1; Jo 2,2) 20És ha az Úr nem rövidítené meg azokat a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem; de a választottakért, akiket kiválasztott, megrövidíti azokat a napokat.

KNB SZIT STL BD RUF KG