Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

Mózes a törvény megtartására inti népét

4 1Most pedig, Izráel, hallgass azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyekre megtanítalak benneteket, és teljesítsétek azokat, hogy élhessetek, és bemenve birtokba vehessétek azt a földet, amelyet atyáitok Istene, az ÚR ad nektek. 2Semmit se tegyetek hozzá ahhoz, amit megparancsolok nektek, és semmit se vegyetek el belőle! Tartsátok meg Isteneteknek, az ÚRnak parancsolatait, amelyeket megparancsolok nektek. 3Saját szemetekkel láttátok, mit tett az ÚR Baal-Peór miatt, hogyan pusztította ki közületek Istenetek, az ÚR mindazokat, akik Baal-Peórt követték. 4De ti, akik ragaszkodtatok Istenetekhez, az ÚRhoz, ma is mindnyájan éltek. 5Íme, én megtanítalak benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket Istenem, az ÚR parancsolt meg nekem. Azok szerint cselekedjetek azon a földön, ahova bementek, hogy birtokba vegyétek. 6Tartsátok meg és teljesítsétek azokat, mert ezáltal lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! 7Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az ÚR, valahányszor kiáltunk hozzá?! 8És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és előírásai, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?!
9Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, és ki ne vesszenek emlékezetedből, amíg csak élsz! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is; 10azt a napot, amelyen ott álltál Istened, az ÚR előtt a Hóreben, ahol ezt mondta nekem az ÚR: Gyűjtsd ide hozzám a népet, hogy meghallgassa igéimet, és megtanuljanak félni engem mindenkor, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.
11Akkor ti odajöttetek, és megálltatok a hegy lábánál. A hegy pedig égig érő lánggal égett, sötétség, felhő és homály borította. 12A tűz közepéből az ÚR beszélt hozzátok. Hallottátok beszélni, de alakot nem láttatok, csak hangot hallottatok. 13Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára. 14Nekem pedig megparancsolta akkor az ÚR, hogy tanítsalak meg benneteket azokra a rendelkezésekre és törvényekre, amelyeket teljesítenetek kell azon a földön, ahova átkeltek, hogy birtokba vegyétek. 15Nagyon vigyázzatok azért magatokra! Mivel nem láttatok semmiféle alakot, amikor az ÚR beszélt hozzátok a Hóreben a tűz közepéből, 16azért nehogy elfajuljatok, ne készítsetek magatoknak bálványszobrot semminek a képmására: semmiféle bálványt férfi vagy nő formájára, 17se a szárazföldi állatok formájára, se az égen repkedő madarak formájára, 18se a földön csúszó-mászók formájára, se a föld alatt a vizekben levő halak formájára! 19Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég minden seregét, el ne tántorodj, ne imádd és ne tiszteld azokat, mert azokat az ég alatt levő összes többi népnek hagyta meg Istened, az ÚR. 20Titeket azonban kézen fogott az ÚR, és kihozott Egyiptomból, a vaskohóból, hogy az ő tulajdon népe legyetek, ahogyan van ez még ma is. 21De reám megharagudott miattatok az ÚR, és megesküdött, hogy nem kelhetek át a Jordánon, és nem mehetek be arra a jó földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked örökségül. 22Nekem tehát ezen a földön kell meghalnom, nem kelhetek át a Jordánon. De ti átkeltek, és birtokba veszitek azt a jó földet. 23Vigyázzatok, meg ne feledkezzetek arról a szövetségről, amelyet Istenetek, az ÚR kötött veletek, és ne csináljatok magatoknak bálványszobrot semminek a képmására, ahogyan megparancsolta neked Istened, az ÚR. 24Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten! 25Ha majd gyermekeid és unokáid születnek, és otthonra találtok azon a földön, de elfajultok, és bálványszobrot csináltok bárminek a képmására, és azt teszitek, amit rossznak lát Istenetek, az ÚR, bosszantva őt, 26az ég és a föld most a tanúm, hogy nagyon hamar kivesztek arról a földről, ahova átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek. Nem éltek rajta hosszú ideig, hanem menthetetlenül kipusztultok. 27Szétszéleszt benneteket az ÚR a népek közé, és csak kevesen maradtok meg azok között a nemzetek között, akikhez elhajt benneteket az ÚR. 28Ott aztán majd olyan isteneket kell tisztelnetek, amelyek emberi kéz alkotásai: fa és kő, amelyek nem látnak, nem hallanak, nem esznek és nem szagolnak. 29De ha keresni fogod ott az URat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána. 30Ha nyomorúságban leszel, mert egykor majd utolérnek mindezek a dolgok, de végül megtérsz Istenedhez, az ÚRhoz, és hallgatsz a szavára, 31nem hagy akkor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert irgalmas Isten az ÚR, a te Istened. Nem feledkezik meg az atyáiddal kötött szövetségről, amelyre esküt tett nekik.
32Kutass csak utána a régi időkben, amelyek előtted voltak, attól fogva, hogy embert teremtett Isten a földre, és az ég egyik szélétől a másikig: történt-e ilyen nagy esemény, vagy hallott-e valaki ehhez foghatót?! 33Volt-e olyan nép, amely hallotta Isten hangját, amint szól a tűz közepéből, ahogyan te hallottad, és mégis életben maradt? 34Vagy volt-e olyan isten, amely megpróbált előállni és kiszabadítani egy népet egy másik nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmetes tettekkel, ahogyan veletek megtette mindezt Istenetek, az ÚR Egyiptomban, a szemetek láttára? 35Azért láthattad ezeket, hogy megtudd: az ÚR az Isten, és nincs más rajta kívül. 36Az égből hallatta hangját, hogy figyelmeztessen téged, a földön pedig nagy tüzet láttatott veled, és a tűz közepéből hallottad beszédét. 37És mivel szerette atyáidat, és kiválasztotta utódaikat, azért hozott ki téged nagy erejével ő maga Egyiptomból, 38hogy nálad nagyobb és erősebb népeket űzzön ki előled, bevigyen téged, és neked adja örökségül a földjüket; így van ez ma is. 39Tudd meg azért ma, és szívleld meg: az ÚR az Isten fenn az égben és lenn a földön, nincsen más! 40Tartsd meg rendelkezéseit és parancsolatait, amelyeket ma parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak, és hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az ÚR ad neked minden időkre!

Három menedékváros a Jordánon túl

41Akkor kijelölt Mózes három várost a Jordánon túl napkeletre, 42hogy oda menekülhessen a gyilkos, aki nem szándékosan ölte meg felebarátját, akit nem is gyűlölt azelőtt. Maradjon életben, ha e városok egyikébe menekül. 43Kijelölte a rúbenieknek Becert a pusztában levő síkságon, a gádiaknak Rámótot Gileádban, a manassébelieknek pedig Gólánt Básánban.

Mózes megismétli a törvény igéit

44Ez az a törvény, amit Mózes adott Izráel fiainak. 45Ezeket az intelmeket, rendelkezéseket és előírásokat mondta el Mózes Izráel fiainak, miután kijöttek Egyiptomból, 46a Jordánon túl, a Bét-Peórral szemben levő völgyben; Szíhónnak, az emóriak királyának a földjén, aki Hesbónban lakott, és akit megvert Mózes Izráel fiaival, miután kijöttek Egyiptomból. 47Birtokba vették országát, és Ógnak, Básán királyának az országát: az emóriak e két királyáét, akik a Jordánon túl napkeletre laktak, 48az Arnón-patak partján levő Aróértól a Szíón-hegyig, azaz a Hermónig, 49meg az egész Arábá-völgyet a Jordánon túl, annak a keleti oldalán az Arábá-tengerig, a Piszgá lejtőinek tövében.