Keresés a Bibliában

28Ekkor megszólalt Péter: »Íme, mi elhagytunk mindent és követtünk téged!« 29Jézus azt felelte: »Bizony, mondom nektek: mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, 30százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. 31Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,30 A százannyi, amit Jézus ígér, elsősorban belső örömet és békét jelent, emellett azonban Jézus beszél az üldözésekről is, amelyeket a választottaknak el kell viselniük mindenkor, a világ végéig. Jézus követői esetében az üldözés is Isten ajándéka, ezáltal lesznek hasonlókká Mesterükhöz.